Szakiskola

Visszaemlékezés a szakiskola huszonnégy évének történéseire

 1992-ben új kísérletbe kezdett a 4. sz. Általános Iskola, egy évfolyamos szakiskolai osztályt indított: Vas-és fémipari előkészítő, Varrómunkás és ABC eladó szakmák alapjaiból kaptak felkészítést tanulóink. Az egy éves szakmai képzéssel és közismereti felzárkóztatással lehetőséget kaptak tanulóink más középiskolába való felvételhez.

1993/1994-es tanévtől, mindhárom szakmából, az NSZI által kiadott kétéves tanterv alapján, szakmai vizsgát tettek diákjaink.

1995/1996-os tanévben a Varrómunkás szakma helyett áttértünk a Konfekció-, méteráru és lakástextil eladó  szakma oktatására, ugyanakkor a gyakorlati hely hiánya miatt a fémipari szakma megszűnt.

1996 májusától kezdve Pénztárelszámolás számítógépen és elektronikus pénztárgépen tanúsítványt a sikeresen vizsgázó tanulók megkapták a szakmai bizonyítvány mellé. Jelenleg is több végzett diákunk dolgozik a kis-és nagy kereskedői vállalkozások pénztáraiban.

Ettől a tanévtől kezdve már túljelentkezés tapasztalható a szakiskolai tanulók körében. Először tettek előzetes felvételi vizsgát a szakiskolába jelentkezők.

1998/1999-es tanévtől a két éves általános alapképzés után, szakmák képzési ideje egy év volt. A 9-10. évfolyam elvégzése után, az eddigi szakmák mellett, a Számítógép kezelői (- használói) szakmát is elsajátíthatták szakiskolásaink. A levelezés,- gépírás tantárgy bevezetése is hozzájárult a szakma sikerességéhez.

Tanulóink eladói gyakorlati oktatása:  iskolai kabinetünkben, illetve iskolán kívüli bolti gyakorlati helyeken (áruházakban, kisboltokban, egyéb munkahelyeken) valósult meg. Gyömrőn és Pest megye különböző területein vállalták fel a vállalkozások, hogy megszerettetik a szakmát diákjainkkal és felkészítik őket a szakmai vizsgára. A gyakorlati munkahelyekkel nagyon szoros kapcsolat alakult ki,  ahol lelkiismeretesen foglalkoztak tanulóinkkal. A munkahelyen történő tanulási-, nevelési problémák megoldásában mindig együttműködtek a szakmai munkaközösségünkkel..

Ez év májusban 40 fő tett sikeres szakmai vizsgát!

2002/2003-as tanévben a színvonalasabb, kereskedői szakmákra cseréltük le az eladói szakmákat,  bevezetésre kerültek az Élelmiszer – és vegyiáru kereskedő, valamint a Ruházati kereskedő szakmák.

A programok kidolgozásában a szakmai tanárokon kívül  az angolt tanító kollégák is jelentős munkát végeztek.

2007-es tanévben az új OKJ ( Országos Képzési Jegyzék) ismét új követelmények elé állította tanárainkat és diákjainkat. A modulos szakmai oktatás bevezetésével az  Élelmiszer- és vegyi áru eladó, Ruházati eladó, Számítógép-szerelő,- karbantartó szakmák tanulmányi ideje (2+2 tanév) lett, melynek végén modulos szakmai vizsgát lettek tanulóink. A szakmai program kidolgozására a szakmai munkaközösség jelentős időt (téli szünet) szánt, és alapos munkát végzett. A kidolgozott program sikerességét, időtállóságát az eredményes  szakmai vizsgák bizonyították egészen 2016-ig , a szakiskola megszűnéséig.

Szakiskolai programok: a kirándulások, versenyek, vetélkedők, színházlátogatások, kiállítások, ünnepségek, megemlékezések és a  tárgyi feltételek (gépek, berendezések, taneszközök, tankönyvek..) finanszírozását a nyertes  pályázataink biztosították.

Ezen pénzösszegeket: a Pest Megyei Önkormányzat Ifjúságpolitikai, Művelődési Alapjától, a Szerencsejáték Alaptól, a GYIA-tól, az Ifjúság Biztonságos Jövőjéért Alapítványtól, az OM-től, az ISM-től a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványtól, Az Egészséges Nemzetért Alapítványtól, a Pest megyei Közoktatásfejlesztési Közalapítványtól, a KOMA-tól, a Nemzeti Szakképzési Intézettől, az MPA képzési alaprész decentralizált keretéből nyerte el iskolánk.

Részt vettünk a PHARE ( HU 94.05 ) keretén belül „Az oktatás és gazdaság kapcsolatainak erősítése” című alprogram pályázatán, melynek megnyerése után, közismereti ,  szocializációs – és készségfejlesztő program kidolgozást vállalta tantestületünk. A szakmai munka 1996-99-ig tartott.

A szakképzésben előírt új jogszabály változást hozott, mégpedig  a Térségi Integrált  Szakképző Központhoz való csatlakozást, ezáltal szoros szakmai  együttműködés jött létre a TISZK – be tartozó  középiskolákkal.

Nagy elismerés a szakiskola életében , hogy sikerül megnyerni iskolánknak a megpályázott nemzetközi projektet, így  kitekintést tudtunk nyújtani diákjainknak más országok életébe. Az Európai Unió Comenius programjában, a szakiskolai képzésre épülő projektben, 8  ország (Dánia, Észtország, Németország, Törökország, Olaszország, Spanyolország és Portugália)  vett részt. Fiataljaink megismerhették más országok szakmai képzését és megtapasztalhatták az  iskolánkban tanított angol nyelv szükségességét,  fontosságát. A külföldi utazások során  tanár és diák feledhetetlen emlékkel tért  vissza iskolánkba.  A “csereutazások” alkalmával iskolánk is gazdag programmal fogadta  a   külföldről érkező tanulókat.

 A tárgyi feltételek javítására (pl. számítástechnikai fejlesztésekre, elektronikus pénztárgépekre -, ipari – és háztartási varrógépekre, a kereskedői kabinet felszerelésére) segített hogy  37 vállalkozással kiemelt kapcsolatrendszert építettünk ki , amelyek a szakképzési hozzájárulást szakiskolánknak juttatták. A vizsgakövetelmények tárgyi feltételeinek megteremtéséhez kértük hozzájárulásukat, valamint szívesen segítettek pótolni a  szakmához kapcsolódó árucikkeket, üres nyomtatványokat és a  minimális  eszköz- és felszerelés jegyzékben előírtakat.

Felújításra és kibővítésre került a Deák utcai épület, mely lehetőséget teremtett a korszerűbb oktatástechnikai eszközök telepítésére, így csökkenhetett a Kossuth utcai épületbe való oktatás, illetve  az “átjárásból” adódó problémák. Az iskolánkban a  korosztálybeli különbségek nehézséget mutattak a nevelés területén (8-21 éves korosztály), azonban az egységes nevelői fellépéseknek köszönhetően, ritkán fordultak elő fegyelmi  ügyek. A szakiskolai tanulók egy részének a neveltségi szintje eltért az általános iskolásokétól (halmozottan hátrányos helyzetű pl.  2005-ben 120 főből 15 fő).  A szociokulturális hátrányokkal küszködő diákjainkra tanulási és magatartási problémák voltak jellemzőek . Ennek ellenére, tanulóink az alapos felkészítésnek köszönhetően,  pl. a 2006-os tanévben az Országos kompetencia méréseken (10. osztályosaink) matematikából  és szövegértésből átlag feletti eredményt  értek el.

Az általános iskolából áttanító tanárok (közismereti munkaközösség) biztosították az alapokat a szakmai képzéshez.

Szakiskolánkban számtalan alkalom kínálkozott a 9-12.osztályos tanulók tudásának próbatételére, amelyeket programok szervezésével, pályázatok írásával biztosítottuk tanulóink részére.

Szakmai  versenyek, kirándulások, egyéb szabadidős tevékenységek:

Évente ismétlődő tevékenységek:

  • A szakiskola teljes évfolyama részt vett 1994 óta minden év szeptemberében a BNV-én, az ingyenes belépést Hungexpo Zrt. igazgatósága biztosította.
  • A Foodapest szakmai kiállítás ingyenes megtekintését a 11-12. osztályosainknak szerveztük.
  • Minden év októberében táplálkozási vetélkedőt, egészséges életmóddal kapcsolatos versenyeket tartottunk tanulóink számára. A csapatok  egészséges ételeket készítettek el és az esztétikus tálalásra is figyeltek. A kóstoló, a szemrevételezés és a tesztek kitöltése után a legjobbak mindig elnyerték az év győztes csapata címet.
  • Minden év januárjában nyílt napokat tartottunk a szakiskolánkba jelentkező, leendő 9.-esek számára, melynek minden alkalommal nagy sikere volt.
  • Február, március hónapokban felvételi elbeszélgetést tartottunk a szakiskolánkba jelentkező tanulóknak.
  • A farsangi bálon nagy sikert aratott  szakiskolásaink az “Ének az esőben “című zenés, táncos produkciója, valamint a “cserediákok”  által is  megtekintett farsangi program.
  • Osztálykirándulásainkon az örökségeink szépségére, környezetünk megóvására, szeretetére hívtuk fel a figyelmet, felejthetetlen közösségi élményt biztosítva részükre.
  • Az “Olykor eszembe jut…” című diákújság kiadásai 1999-től kezdve a szakiskolai diákköltők verseit tartalmazták. A tanárnő irányítása mellett az újság szerkesztésében is szívesen részt vettek tanulóink. A szakiskolában történtekről, fontos eseményekről: cikkeket, rejtvényeket, verseket írtak a Kölyök Magazin iskolai újságba.
  • Házi matematika versenyeken is szívesen vettek részt tanulóink.
  • Egészségvédelmi Nap: a védőnők segítségével a korosztálynak megfelelő aktualitások kerültek megbeszélésre.
  • A szokásos sportnapokra mindig nagy volt a készülődés, alig várták tanulóink, hogy bevessék magukat a játékos sor- és váltó versenyek, a labdajátékok változatos feladataiba.
  • Természetvédelmi Nap: a „Világjáró Péter bácsi” (Dr. Péczely Péter professzor) természettel kapcsolatos élményeit,  izgalmas kalandjait, videóit a diákok érdeklődéssel, kíváncsian követték.
  • Decemberben hagyományosan télapóbált szerveztünk, melyen iskola alapítványa által biztosított télapócsomagokat  kaptak tanulóink.
  • Tájházi látogatásaink során megismerkedtünk városunk múltjával, a régi idők használatos eszközeivel,  a tájház berendezésével.
  • Hagyománnyá vált a 12. évfolyam szalagtűző ünnepsége. Az előkészületek: a műsor, a ruhák, a szalagok, a meghívók és a zene kiválasztása mindig sok izgalommal és munkával járt, de meghozta a várva várt eredményt.
  • Színvonalas ballagási ünnepségeinket nagyszámú érdeklődő ( szülő, rokon, barát, ismerős) örömmel fogadta.
  • Nemzeti ünnepeink megrendezését minden évben más osztály vállalta magára. Az Osztályfőnökök színvonalas műsorral  készítették fel tanulóinkat.
  • Több alkalommal is eljutottunk a Szakma Sztár Fesztiválra. A PMKIK (Pest Megyei és Érd Városi Kereskedelmi és Iparkamara) által biztosított busszal és úti csomaggal sikerült tanulóink legjobbjait elvinni (40-50 főt). A szakmák kiválóságaival, azok „mester-remekeivel„ ismerkedhettek meg diákjaink.

     Egyéb tevékenységek:

  • Pilisi Kelet-magyarországi Kulturális Seregszemlén szakiskolásaink divatbemutatóval és tánccal készültek, első helyezést értek el. Saját készítésű csinos ruháikban adták elő színvonalas műsorukat. Eredményes felkészítésük  a varró – szakos tanárok munkáját dicséri.
  • Tanulóink számos versenyen egyénileg is elindultak, ahol az elért eredményükért különböző díjakat vehettek át ( pl. egészséges otthon pályázat, fotópályázat, rajzpályázat….).
  • 2007-ben a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola versenyére is benevezett kis csapatunk, ahol a többfordulós megmérettetés után oklevéllel tértek haza tanulóink. Kiemelkedő teljesítményük elismeréseként az oklevélen az szerepelt: esélyesek  arra, hogy a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola hallgatói legyenek. Ez rendkívüli elismerés volt diákjainknak és tanáraiknak.
  • Gödöllői királyi kastély és a Vácrátóti Botanikus Kert látogatását busszal biztosította iskolánk,
  • mind a négy osztály részére. Csodás élményekkel tértek haza fiataljaink, melyet az iskolaújságban is leírtak.
  • A Színházlátogatásokra kiírt pályázatok elnyerésével több előadást is sikerült megtekinteni diákjainknak, az ingyenes  busszal utaztatást is megoldottuk.
  • Író- olvasó találkozón rendszeresen részt vettek tanulóink a Művelődési Házban és a Városi Könyvtárban. A könyvtári órákra is szívesen fogadták tanulóinkat a könyvtár dolgozói, a fiatalok is szerették ezeket az iskolán kívüli tanórákat, a könyvek kölcsönzésében is élen jártak fiataljaink.
  • Könyvpályázatunkon számtalan, a tanulóinkat érdeklő könyvet sikerült elnyernünk, melyekkel a szakiskolai könyvtárat bővítettük.
  • A Deák úti iskolánkban a kivágott fák helyére, csemetefákat ültettek tanulóink.
  • A Monor és Vidéke Takarékszövetkezet „Megye Agya” vetélkedőjének középdöntőjét iskolánk bonyolította le, melyen igen jó helyezést értek el diákjaink: 10.évfolyamon első és második helyezést. A versenyen matematika és történelem tudásukról kellett számot adni, a gimnáziumi és szakközépiskolai, szintű feladatokból. 2006. február 21-én kerül sor a döntőre iskolánkban. A díjátadó a Negresco étteremben történt,  a V-tech és Fresh  zenekar fellépésével, majd disco- és Karaoke szórakoztatta a résztvevőket.
  • Pécsre kulturális pályázatot nyertünk, amely a kulturális programokat, belépőjegyeket és két buszt is biztosított a város nevezetességeinek megtekintéséhez., valamint az ingyenes ebédet
  • MNB: Magyar Nemzeti Bank „Monetary – Közgazdálkodj okosan!” Ez a verseny a gazdasági,- pénzügyi ismeretek elsajátításáról szólt. Örömmel dolgoztak a versenyzők a játék alatt, a csapatmunka élményének, a tudás fontosságának pozitív hatását megtapasztalhatta a többi szakiskolás diák is (sokan utólag kapcsolódtak a játékba). A „Gyömrő Bajnok” nevű csapatunkkal megálltuk a helyünket a szakközépiskolák és gimnáziumok között, 143 induló csapatból a 24. helyezést érték el.
  • Web-színház: Riportkészítést vállaltak tanulóink, mellyel bemutatták a szakiskolát, intézményünk igazgatójával is interjút készítettek.
  • K&H Bank: A videófilm készítésében jeleskedtek tanítványaink.
  • Kvíz: Több mint 3 hónapon keresztül folyt a többfordulós verseny, mely az egyetemes kultúra   számos területéről mérte fel tanulóink tájékozottságát. A „Mesterhatos” nevű csapatunk tíz tanulója az  575 csapatból a 10. helyen végzett.
  • NSZI (Nemzeti Szakképzési Intézet) által kért felmérés kapcsán, a szakiskolát végzett volt tanítványainkkal felvettük a kapcsolatot, részükre tanár- diáktalálkozót szerveztünk.  
  • A szakiskola fennállásának évi évfordulójára 2007. novemberében szakiskolai szakmai – és kulturális  kiállítást szerveztünk,  amelyen a Pest megyei és budapesti szakképző iskolák igazgatói, tanulói  is részt vettek. Az együttműködést a jövőben is megtartottuk, a ” a korszerű oktatási tapasztalatokért” egymás iskolájába többször is ellátogattunk.

Hosszú volt az út az egy évfolyamos (30 fős) szakmai előkészítő osztálytól (ahová a kallódó, szakmanélküli  fiatalokat vettük fel),  a négy évfolyamos (120-130 fős), teljes értékű szakmai bizonyítványt adó szakiskoláig, ahová nehéz volt bekerülni.  A szakiskolások 50%-a helyi, gyömrői  lakos, de diákjaink  fele Pest megye  más  településeiről (Budapest – Nagykáta vonala,  Pécel,  Monor  és környéke) jártak be. Nagy létszámú középiskolákból (gimnáziumokból, szakközépiskolákból) is érkeztek osztályainkba ún. “lemorzsolódó”  tanulók, akiknek a “kisiskolánkban”, az egyéni törődéssel sikerült  4. év végére   szakmai vizsgát tenni. Családi problémák megoldásában sok segítséget nyújtottunk diákoknak és szülőknek egyaránt., de szakiskolásaink is szívesen  segítettek az új gyömrői középiskola (Teleki László Gimnázium és Műszaki Informatikai Szakközépiskola) helyének kialakításában, mert elvállalták a Helios Ruhaipari Szövetkezet épületének kipakolását és  takarítását.

A duális képzésben is elől járt iskolánk, mert a gyakorlati oktatás, iskolán kívüli gyakorlati helyeken, vasipari szövetkezetben,  különböző boltokban, áruházakban folyt.

A végzős diákjaink – élelmiszer-és vegyi áru eladó, elektronikus-és számítógépes pénztárosi kompetencia –  birtokában állnak helyt a munkaerőpiacon, illetve a legjobbak továbbtanultak gimnáziumokban, szakközépiskolákban. Képzésünk gyújtópontjában a szakmai tudás gyarapítása állt, feladatunk a tökéletes szakmai háttér megadása,valamint  a pályakezdés nehézségeinek kiküszöbölése, a munka világára való felkészítés volt.

Az iskola szellemiségének köszönhetően a legnagyobb eredménynek azt tartottam, hogy a központilag meghatározott szakmai- és vizsgakövetelményeknek a hosszú évek során 90 % -100%-ban  megfeleltek tanulóink, figyelembe véve, hogy  többségükben  hátrányos helyzetű tanuló. A négy napig tartó  kompetencia alapú moduláris vizsga szakmai vizsgára tanáraink lelkiismeretesen felkészítették tanulóinkat. Minden végzős diákunknak az  eladói végzettségét igazoló szakmai bizonyítványhoz ingyenesen biztosítottuk Europass bizonyítványt és a  pénztárgépes tanúsítványt. A 11-12.osztályokban lehetőség volt az  ECDL vizsga letételére, többeknek ezt a bizonyítványt is sikerült megszerezniük.

Fontos jelzés volt az iskolavezetés számára a tanulólétszám ugrásszerű növekedése, az elmúlt években a szakiskola létszáma folyamatosan nőtt. Kevés volt a bukás, lemorzsolódás. Biztos tanulói létszámra támaszkodhattunk, hiszen évek óta a 9. osztályunkba 3-4-szeres volt a túljelentkezés a gyömrői és a térségből jelentkező diákok körében. A gyömrői diákoknak mindig helyet biztosítottunk, viszont több (nem helyi) tanulót kellett elutasítani helyhiány miatt.

Az iskola eredményessége, hatékonysága külső vizsgával, méréssel állapítható meg, ezért különösen fontos volt a szakmai munkaközösségünknek (Bárdosné Csánki Márta, Bodor Ferencné, Gál István, Godó Sándorné, Hajdú András, Kostenszky Gábor, László Károlyné, Lengyelné Sztrunga Mária, Nagy Mátyás, Nagyné Szélpál Zsuzsanna, Szabóné Szőcs Erika, Polczer Miklós, Takács Réka, Tóthné Bálint Erzsébet, Vincze Jánosné), hogy elismeréssel nyilatkoztak az iskolánkban folyó szakmai képzésről a vizsgabizottságok elnökei, a minisztériumok megbízottjai, valamint a Pest Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara képviselői. Sok segítséget kaptunk még Csöndör Lilla titkárnőtől, és a technikai dolgozóktól  (Bába Jánosné, Margitkától, Csöndör Ferencnétől, Deák Sándortól,  Sándor Ferenctől).

Sikeres volt a szakiskola működése,  mert a 24 év során 336 gyömrői és 328 környező településről bejáró tanulónak adott piacképes szakmát a kezébe. Velük találkozhatunk ruhaipari, fémipari vállalkozásoknál, nagy áruházakban, élelmiszer-,  ruhás és  könyves boltokban, eladóként, üzletvezetőként.

A szakiskolánk létjogosultságát igazolta, hogy tanulói létszámunk négyszeresére nőtt az 1991/92 – es tanév óta, 30 fő feletti osztálylétszámokkal. Gyömrő város egyetlen szakképző szakiskolájaként kezdtük el működésünket.

A szakiskolások álma valóra vált, biztos megélhetést adó szakmákból sikerült szakmai bizonyítványt szerezniük. Napjainkban a legkülönbözőbb gazdasági egységekben, vállalkozásokban, pénztárakban találkozunk volt tanítványainkkal. Interneten is tartjuk a  kapcsolatot számos tanítványunkkal, sorsukat figyelemmel kísérjük.

Ez az út buktatóktól sem volt mentes, mégis nagyon szép kihívás volt a tanári kar számára, melyen kitűnően szerepeltek pedagógusaink, az általános iskolából áttanító kollégák (Baltigh Petra, Dr. Péczely Péterné, Gergely Éva, Hajdúné Molnár Éva, Hegyesi Katalin, Kalaposné Fülöp Márta, Kovácsné Gerőcs Éva, Máthé Erzsébet, Pál Gabriella, Rízné Tordai Nóra, Szendrei Adrienn, Sólyom Mária, Takács Ildikó,  Tóth Mátyás)  mindenben támogatták munkaközösségünket, a nagyon fáradtságos osztályfőnöki  munkát is elvállalva, segítették a fiataljainkat.

A befektetett munka meghozta gyümölcsét, hiszen tantestületünknek egy fiatal generációt sikerült emberileg, szakmailag felkészíteni a ” nagybetűs életre”.

Kostenszky Gábor igh. irányításával  2011/2012-es tanévben indult utoljára szakmai képzés a Fekete István Általános és Szakiskolában.

Tanulóink 2016. júniusában sikeres szakmai vizsgát tettek  és ezzel sajnálatos módon,  a szakiskola története véget ért,  pedig a fiatalok körében nagy igény mutatkozott volna a szakmák oktatása iránt.

A lelkes, jól felkészült közismereti- és szakmai tanárok, gyakorlati oktatók nélkül nem valósulhatott volna meg a színvonalas szakiskolai oktatás.

Gyömrő, 2020.10. 28.

László Károlyné
szakoktatásért felelős igh. (1992-2012-ig)
közoktatási szakértő, szakmai vizsgaelnök