Kalandozások a magyar néphagyományban 4.

Iskolánk a Terror Háza Múzeumban

Iskolánk nyolcadik osztályos diákjai nemrég ellátogattak a Terror Háza Múzeum épületébe, ahol méltó módon emlékeztünk meg a nyilas diktatúra és a kommunista rendszer áldozatairól.

A Terror Háza Múzeum Budapest egyik legismertebb történelmi emlékhelye, amely a náci és kommunista diktatúrák magyarországi áldozatainak állít emléket. Az épület egykor a nyilasok, majd az ÁVH központjaként működött. A múzeum kiállításai korabeli dokumentumokkal, tárgyakkal és interaktív bemutatókkal idézik fel a diktatúrák időszakát.

A látogatás során kiállításokon keresztül ismerkedhettük meg a XX. századi önkényuralmi rendszerekkel.

A program fontos lehetőséget adott arra, hogy elmélyítsük, és jobban megértsük a történelem órán tanultakat.

 

VÁROSI ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY

2026. május 7-én rendezték meg az első Városi Angol Nyelvű Szavalóversenyt, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola adott otthont. A rangos megmérettetésen iskolánk tanulói is részt vettek, és kiemelkedő eredményekkel térhettek haza.
A verseny célja az volt, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az angol nyelv iránt, fejlessze nyelvi készségeiket, valamint lehetőséget biztosítson számukra a versmondás örömének megélésére. A felkészülés során nagy lelkesedéssel kerestük a tanulók életkorának megfelelő műveket; a gyerekek számos angolszász költő versével készültek a megmérettetésre.
A verseny napján minden résztvevő izgatottan várta a szereplést. A rendezvény egy színvonalas zenés megnyitóval vette kezdetét, majd a 4–5. évfolyamos, illetve a 6–8. évfolyamos tanulók külön termekben mutathatták be tudásukat. A feladat nem volt könnyű: a diákoknak nemcsak a zsűri előtt kellett leküzdeniük izgalmukat, hanem a versenytársakból, pedagógusokból és szülőkből álló közönség előtt is idegen nyelven kellett előadniuk választott versüket.
Tanulóink kiválóan szerepeltek, több korosztályban is dobogós helyezést értek el:
4. évfolyam: I. hely – Veréb Tekla (4.a)
5. évfolyam: I. hely – Molnárfi Gréta (5.b)
6. évfolyam: III. hely – Bensouda-Korachi Ádám (5.a)
7. évfolyam: I. hely – Kormos Anna (6.c)
8. évfolyam: II. hely – Kisberk Kamilla (7.a)
Külön öröm, hogy a szervezők hagyományteremtő szándékkal indították útjára a versenyt, így a jövőben is lehetőség nyílhat arra, hogy a város diákjai angol nyelvű szavalatokkal mutassák meg tehetségüket.
Gratulálunk minden versenyzőnek a bátor és színvonalas szerepléshez, és büszkék vagyunk tanulóink kiváló eredményeire.

Takács Réka, angoltanár