Nagy Mátyás összes bejegyzése

Pályaorientációs nap

Tisztelt Szülők!

December 12. szombat: Pályaorientációs nap – tanítás nélküli munkanap

A járványhelyzetre való tekintettel ezt a napot digitális formában tartjuk meg, a további fertőzések elkerülése érdekében nem jövünk be az iskolába. A gyerekek a Google Tantermen keresztül kapnak a pályaorientációval kapcsolatos feladatokat, kérdőíveket, kisfilmeket.

Felügyeletet biztosítunk, ezt a napközis kollégák mérik fel a héten. Étkezés nem lesz ezen a napon. 

Hajdú András
igazgató

Iskolaépítési kérdőív

Tisztelt Szülők!

Köszönjük szépen a nagyarányú részvételt a kérdőívek kitöltésében. Közel 350 szülő osztotta meg velünk a véleményét. Az eredményeket diagrammos formában az alábbiakban közzétesszük.

Köszönjük a sok észrevételt, hozzászólást, javaslatot is. Az iskolaépítésről rövidesen döntés születik. A szülői állásfoglalásokat elküldtük valamennyi, a döntés előkészítésében részt vevő személy számára. Reméljük, hogy a szülők többségének véleményét is figyelembe fogják venni a döntés meghozatalánál.

Tisztelettel:

Hajdú András
intézményvezető

COVID helyzet

Tisztelt Szülők!

Az elmúlt héten (november 16-20-ig) 22 családnál mutattak ki covid fertőzést, összesen 29 tanulónk hiányzott ez miatt. A fenti esetekben a szülőnek lett pozitív a tesztje, természetesen a gyerekek is otthon maradnak házi karanténban mindaddig, amíg a szülők újra munkába nem állhatnak.
Egy tanulónk tesztje pozitív lett, ő utoljára november 13-án volt iskolában. A Népegészségügyi Hivatal a tanuló osztályának karantént rendelt el november 23-ra (ekkor ér véget a tanuló 10 napos karanténja).
A hétvégén újabb tanulónk esetében mutatott pozitív eredményt a teszt. Ez hétfő reggel jeleztük a járványügyi hivatal felé, a tanuló november 18-án volt utoljára iskolában, így elképzelhető, hogy a hivatal az ő osztályánál is el fogja rendfelni a 10 napos karantént.

Továbbra is kérem a fertőzés megelőzése érdekében hozott rendszabályok betartását, a gyakori fertőtlenítést, az alapos kézmosást, papírzsebkendő és papírtörlő, valamint az orrot és szájat eltakaró maszk használatát.

Tisztelettel:
Hajdú András
igazgató

COVID helyzet

Tisztelt Szülők!

A mai napon tesztelték a tantestület tagjait koronavírus megbetegedésre. Az én tesztem pozitív lett,ezért 10 napos házi karanténba vonulok. A tantestület többi tagjának negatív az eredménye.
Vezetői feladataimat otthonról fogom ellátni. Szükség esetén hívjanak mobil számomon, vagy írjanak e-mailt.
Személyes megbeszélést igénylő ügyekben keressék Olaszné Kovács Andrea vagy Kostenszky Gábor igazgatóhelyettes kollégáimat!

Tisztelettel: Hajdú András
intézményvezető

Tanévkezdés 2020/2021

Tisztelt Szülők!

Iskolánkban a tankönyvosztás 2020. augusztus 24-én hétfőn 13-18 óráig és 25-én kedden 8-13 óráig lesz a felső tagozatos épületben lesz.

Ekkor nyilatkozni kell a napköziotthon ellátás igénybevételéről is.

EDÉBRENDELÉS MENETE

A tankönyvosztással egy időben az SZMK-s szülők Fekete Istvános pólót és tornazsákot árusítanak.

A pólók ára 1800 Ft, a tornazsákok ára 1000 Ft.

Ha nincs megfelelő méretű vagy színű póló, akkor rendelést is felvesznek.

A 2020-2021-es tanév kezdetéről pontos információink még nincsenek. Egyelőre hagyományos tanévkezdéssel tervezünk. Kérjük, hogy ezzel kapcsolatban augusztus 24-étől figyeljék iskolánk honlapját!

Hajdú András
igazgató