Feketések a Megyei Mezei Futóbajnokságon

Az idei év első igazi atlétika sportági megmérettetésére, a megyei mezei futóbajnokságra iskolánk Gödöllőre utazott március 20-án. A versenyen három korcsoportban, 6 kategóriában (nemek és korcsoportok szerinti), összesen 25 tanulóval vettünk részt. Habár az időjárás kedvezően alakult, végül a betegségek igencsak csökkentették a csapatban való indulás, az eredményes versenyzés lehetőségét. Ennek ellenére tanulóink szépen helyt álltak, élmezőnyben és középmezőnyben értek be a célba. A figyelmünket most már a következő versenyek felé fordítjuk, hiszen előttünk állnak a körzeti többpróba-, és városi futóversenyek, melyeken iskolánk mindig szép eredményt ér el. Büszkék vagyunk tanulóinkra, hiszen tudjuk, a győzelemhez sok tényező szükségeltetik, minden megmérettetéssel egyre erősebbek, tapasztaltabbak és nemesebbek leszünk. Készülünk a folytatásra…

Tunyogi Zsófia és Bagó Dóra testnevelők

Március 22. Víz Világnapja

A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, ezt követően először egy évvel később, 1993-ban tartották meg. Azóta minden évben ez a dátum szolgáltat alkalmat arra, hogy a figyelem a vízre irányuljon.
A 2025-ös Víz Világnap fő témája:

„Őrizzük meg gleccsereinket!”

A téma kiemelten fontos számomra/számunkra, hisz közös kincsünkről, a vízről van szó. Életünk egyik alapfeltételéről, melyet súlyos veszély fenyeget.

A gyerekek figyelmének a probléma felé fordítása az egyik kulcsa lehet a megoldásnak.
A 2.a hívó szavára 4 osztály csatlakozott a víz témaköréhez kapcsolt feladatok megvalósításához.

Melinda néni, Móni néni és Edit néni március 21-én a 3. órában az alsós udvaron egy zenés körjátékkal, majd egy „jég”szobor játékkal tették színesebbé a megmozdulást. Egy közös jelmondattal zártuk az eseményt.

„A víz érték, vigyázz rá!”

Ezt megelőzően a 4.a, 1.b és a 2.a osztály tablót is készített, mely az iskola bejáratánál lett kiállítva, hogy minél több figyelmet kapjon.
A 2.a osztályosok saját versekkel is készültek, melyek még olvashatóak az alsós épület aulájában.


Köszönöm szépen a hozzánk csatlakozó osztályoknak a részvételt!
A szervezésben valamint lebonyolításban nyújtott segítségét Dobócziné Molnár Mónikának (1.b) és Harasztiné Erdős Melindának (4.a).

Csík-Hollóházi Edit