Nagy Mátyás összes bejegyzése

Március 31. tanítási nap

Tisztelt Szülők!

A jövő szerdára, március 31-ére hirdetett tanítás nélküli munkanapot egy későbbi időpontra áthelyezzük. Az új időpontról később adunk tájékoztatást. Március 31-én tanítunk, az első 3 órát tartjuk meg.

Üdvözlettel:
Hajdú András
intézményvezető

A HIT Gyülekezetének bemutatkozó anyaga a leendő elsősök számára 2021.

Tisztelt Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket!

A Hit Gyülekezete több, mint 30 éves múlttal rendelkező, 4-dik legnagyobb egyház, mely Istentiszteleteit a Vidám Vasárnap műsorán keresztül 100 ezrek kísérik figyelemmel. Az egyház közhasznúsága a helyreállt életekben mérhető leginkább, ennek titka a Szent Írásban rejlik.

A Biblia az európai kultúra fundamentuma és hazánkban is az általános műveltség része. A hit- és erkölcstan órák tananyagát a HIT Gyülekezete, úgy alakította ki, hogy az a társadalom bármely közösségéhez, egyházához tartozó, vagy akár nem hívő szülők gyermekei számára egyaránt hasznos lehessen.

Elsődleges célunk: a Szentírás megszerettetése a diákokkal.

 Nem felekezeti elkötelezettségű hittant, hanem az általános bibliaismeretet tanítunk.

A bibliai történeteket játékosan ismertetjük meg a gyermekekkel. Célunk, hogy gondolkozó emberekké váljanak és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A tanórák látogatása a tanulmányi előírások teljesítésén túl sem a diákoknak, sem szüleiknek nem jelent semmiféle további kötelezettséget.

Jelentkezést az iskolában, beiratkozáskor szülői nyilatkozattal tehetik meg.

Elérhetőség: Burián Mónika: 06-20-586-9396

email: burianmona@gmail.com

A Hit Gyülekezete hit- és erkölcstan oktatásának honlapja:  www.hiteserkolcstan.hu

HIT Gyülekezete 2021 Plakát

HIT Gyülekezete 2021 Tanterv

A Magyarországi Evangélikus Egyház bemutatkozó anyaga a leendő elsősök számára 2021.

EVANGÉLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN

Kedves Szülők!

A nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján az általános iskolai tanulók órarendjében, heti egy órában, tantárgyként szerepel az erkölcstan vagy kötelezően választható hit- és erkölcstan óra.

E két tantárgy közül a szülők választhatják ki azt, hogy melyikre szeretnék gyermeküket beíratni.

A soron következő 2021/22-es tanévben a Maglódi Evangélikus Egyházközség Maglódon, valamint igény szerint Ecseren és Gyömrőn is, megszervezi az evangélikus hitoktatást.

Az alábbiakban a szülők döntéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Mit tanulunk az evangélikus hit- és erkölcstan órákon?
Az evangélikus hittanórán foglalkozunk mindazokkal a témákkal és kérdésfelvetésekkel, amelyeket az erkölcstanóra tárgyal. Mindezeket a kérdéseket azonban a Biblia tanítása és egyházunk évszázados hagyományai alapján tárgyaljuk. Tanítási módszerünk: gyermekközpontú, játékos, életrevaló és Biblikus.

Milyen tankönyvekből tanulnak majd az elsősök?

Az első évfolyam hittankönyve: Kincsesláda. A hittankönyveket minden évfolyamon ingyenesen biztosítjuk a gyerekek számára. Az evangélikus hittankönyvek megtekinthetők a https://www.lutherkiado.hu/konyvek-side/hittankonyv  oldalon.

Ki tartja az evangélikus hit- és erkölcstan órákat?

Az egyházközség lelkésze és Milyánné Blatniczky Mária, Szeberényi Lászlóné Marika hitoktatók.

Ki járhat evangélikus hit- és erkölcstan órára?

Elsősorban az evangélikusokat hívjuk, de bárki járhat evangélikus hit- és erkölcstanórára, akkor is, ha nincs megkeresztelve, vagy nem tartozik evangélikus egyházunkhoz.

Hogyan választhatom gyermekemnek a hit- és erkölcstan órát?

A leendő elsős gyermekek szüleinek a beiratkozás során kell nyilatkozniuk arról, hogy az evangélikus hit- és erkölcstanórát választják gyermeküknek. A többi évfolyamon május 20-ig nyilatkozhatnak a szülők arról, hogy az evangélikus hit- és erkölcstanórát választják gyermeküknek.

Hol lehet további információkat kapni az evangélikus hit- és erkölcstan óráról?

Általános információkat lehet kapni a hitoktatas.evangelikus.hu oldalon.

A maglódi, gyömrői és ecseri evangélikus hit- és erkölcstan órákról konkrétabb információkat Németh Mihály evangélikus lelkésztől kaphatnak. Elérhetőség: E-mail: mihaly.nemeth@lutheran.hu;

Postacím: 2234 Maglód, Sugár út 79.; Telefon: 29/325-555; Mobil: 20/770-30-26

Tisztelettel kérem és szeretettel biztatom a kedves Szülőket arra, hogy írassák be gyermeküket evangélikus hit- és erkölcstanórára a 2021/22-es tanévben!

 Erős vár a mi Istenünk!      

Tisztelettel:

Németh Mihály evangélikus lelkész