Tanulmányi séta a 4. c osztállyal

Kisiskolás korban még nagy szerepe van a tapasztalati úton történő tanulásnak: hatékony, élményszerű és a legkönnyeben ezen a módon épül be az ismeretek sorába. Ezért környezetismeretből a vízpart növényei és állatai című tananyagok előtt tanulmányi sétára indultunk a 4. c osztállyal.


Az előzetes ismeretek felidézése (vizekről tanultak, fás-és lágyszárú növények, emlősök, madarak, békák, rovarok, környezetvédelem…) után megbeszéltük a megfigyelési szempontokat.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, gyönyörű napsütéses időben indultunk. A tóhoz érkezve elcsendesültünk, hogy meghallgassuk a madarak csicsergését. Az információs táblák elolvasása után megfigyelték a fűz-és nyárfákat, elhelyezkedésüket, ágaikat, kérgüket. Majd a nád és a többi lágyszárú növény megfigyelése következett. Megvizsgálták a tó partját, a medrét és megfigyelték a víz tisztaságát.


Vízmintát is vettünk, az iskolába visszatérve vattaszűrőn átengedve győződtek meg a tisztaságáról. Örömmel tapasztalták, hogy milyen tiszta a tó vize. Ezt követően összehasonlították a csapvízzel. Sikerült megállapítaniuk, melyik a csapvíz, melyik a tó vize.


A tó körbe sétálása során láttak tőkés récét, békát, néhányan halat is. A legizgalmasabb a hód rágta fák látványa volt. Horgászokat is láttunk, sajnos halat egyikük sem fogott ott jártunkkor. A gyerekek észrevették és szóvá is tették, milyen jó, hogy eldobált szeméttel nem találkoztunk!


A későbbiek során még visszamegyünk, hogy a fák leveleit is megvizsgálhassák!

Katona Lászlóné
osztályfőnök

Vélemény, hozzászólás?