Az idei tanév első félévében számtalan programot kínáltunk diákjaink részére a továbbtanulás terén. Segítve őket a pályaválasztásban és jövőképük megtalálásában.
Szeptember végén iskolánkból néhány diákunk a BKK Örs vezér téri telephelyére látogathatott el. A fiúk végig nézhették a villamosok összeszerelését és karbantartását. Forrasztottak és betűsablonokkal írhattak is a délelőtt folyamán. Nagyon tetszettek nekik ezek a kreatív feladatok, kifejezetten érdekes gyakorlati dolgokat oldhattak meg.
Október 9-én a nyolcadikosok ellátogattak Budapestre a Szakmázz! 2024 pályaválasztási kiállításra. A program célja az volt, hogy a helyszínen bemutatott szakmák fortélyaiba betekintést nyerhessenek, interaktív módon közreműködhessenek egy-egy feladat végrehajtásában. A fesztivál hangulatú rendezvényen nem volt könnyű minden helyszínre eljutniuk a gyerekeknek, ennek ellenére diákjaink közül többen is találtak olyan szakmát, amely felkeltette érdeklődésüket, és olyan iskolát, ahol tanulhatják majd a választott szakmát. Az ősz folyamán személyesen is felkeresték ezeket az intézményeket.
November 27-én a Gourmand Középiskolába tettünk látogatást, ahol bepillantást nyert 10-10 diákunk a cukrász és a szakács szakmába. A tankonyhában rögtön a pult mögött találták magukat a gyerekek, ahol próbáltak megfelelni a hirtelen jött kihívásnak. Jól látszott ki az, aki már sokat megfordult a konyhában és ki az, aki még csak most kezd el ismerkedni a főzés-sütés tudományával. Milánói és csokis muffin került az étlapra, melyet szervírozás után a helyi ebédlőben a diákok el is fogyasztottak igen jó étvággyal.
December 12-én iskolánkból 14 tanuló vett részt egy újabb tanműhelylátogatáson. A budapesti Mándy Iván Szakképző Iskola női szabó műhelyébe látogattunk el a szakma iránt érdeklődő 7-8. osztályos gyerekekkel, akik megismerkedhettek e szép szakma alapjaival, a varrógép működésével, és némi gyakorlás után maguk is varrhattak egy kis karácsonyi meglepetést. A gyerekeknek nagyon tetszett a varrás, lelkesek voltak, ügyesen használták és kezelték a varrógépet, annak ellenére, hogy sokan most találkoztak először vele. Köszönjük az oktató kollégák kedvességét, türelmét, segítőkészségét. Hasznos és emlékezetes nap volt mindannyiunk számára.
Ezzel párhuzamosan délután a 8.b osztály tanulói az Egis Tudományos és Technológiai Központba tettek látogatást. A kémia és biológia csodálatos világán keresztül mutatták be a gyógyszergyártás útját. Interaktív eszközök segítségével életeket lehetett menteni, targoncát lehetett vezetni a gyár szimulátorában. Továbbá még kézkrém előállítására is volt lehetősége az érdeklődő diákoknak.
Halmágyi Nóra