Iskolaépítés információk

Tisztelt Szülők!

2022. június 13-án a Monori Tankerületi Központ vezetésével rendkívüli szülői tájékoztató értekezletet tartottunk az új iskola építésével és a konténeriskolába való átköltözéssel kapcsolatban.

A következő hivatalos információt szeretném megosztani Önökkel:

Az intézmény tanulói a 2022/2023-as tanévet bizonyosan a jelenlegi iskolaépületben töltik. A majdani ideiglenes elhelyezést szolgáló konténeriskola engedélyeztetési eljárása folyamatban van, a kivitelezés megkezdésének időpontja bizonytalan. „

 Kovácsné Gerőcs Éva (intézményvezető)

Jutalom kirándulás – alsó tagozat

Június 7-én iskolánk alsó tagozatos diákjai jutalom kiránduláson vehettek részt. A kiránduláson résztvevők kiválasztásánál a hangsúly a tanulmányi eredmény helyett, egyéb, a közösségi életben és sportban való kimagasló teljesítményen volt. A gyerekek egész éves munkájukért egy felhőtlen délelőttöt tölthettek el társaikkal a soroksári Gyerekcenter Játszóházban.

A több ezer négyzetméteres játszóházban kedvükre szaladgálhattak, ugrálhattak a trambulinon és ugrálóvárakban, vagy ülhettek fel a beltéri kisvasútra egy körre. Nagy kedvenc volt az óriás lego, melyekből hatalmas házakat építettek. A fiúk örömmel fociztak a hálóval körbekerített pályán, végre nem kellett attól félniük, hogy „átrúgják a szomszédba a labdát”. A kalandvágyóbbak pedig egy hatalmas, forgó tányéron hajthatták egymást, amíg le nem pottyantak, vagy el nem szédültek. Öröm volt látni, hogy nem csak osztálytársak játszottak együtt, hanem igazi iskolai közösség kovácsolódott.

A kirándulás végeztével izzadtan, kipirosodva és fáradtan, de annál boldogabban tértünk vissza az iskolába. Többen örömmel mondták, hogy ez a nap igazi jutalom volt számukra.

Fehér Zsuzsanna
tanító

MÁJUS HAVI EBÉDBEFIZETÉS

KÉSZPÉNZ:

Június 8-án /szerda/      8 – 12-ig és 13 – 16 óráig

Polgármesteri Hivatal Új épületének pénztárában (I. emelet)

Pótbefizetés:

Június 13-án /hétfő/        8 – 12-ig és 13 – 16 óráig

Polgármesteri Hivatal Új épületének pénztárában (I. emelet)

 

ÁTUTALÁS:

Az átutalás határideje: június 13. Kérjük, hogy utána már ne utaljanak!

TÁJÉKOZTATÓ

Az iskolai étkezés térítési díját átutalással is lehet rendezni.

Az adott hónap befizetési összegét a napközis nevelők küldik el a szülők részére.

Az átutalás összege a készpénzes pótbefizetés napjáig kell beérkezzen, kizárólag addig a napig fogadjuk el!

A kedvezményezett neve: GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

A kedvezményezett számlaszáma: 11742197-15392017-02130000

Az átutalás közleményében kötelező feltüntetni:

  1. a gyermek neve
  2. az iskola rövidítése (pl:WSÁI – Weöres Sándor Ált. Isk., FIÁI – Fekete István Ált. Isk., RFÁI – II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.)
  3. az osztály (pl: 3/c, 2/a, 5. o.)

A nem megfelelően indított utalás minden esetben visszautalásra kerül a fizető fél számlájára!

Az átutalással rendezett térítési díjak befizetéséről szóló számlákat a gyermekek iskolájában a napközis nevelőktől lehet átvenni.

Aktuális információkat a következő helyen találnak:

  • gyomro.hu
  • iskolák honlapja
  • iskolákban kifüggesztett plakátok

Az étkezés megrendelésével, lemondásával kapcsolatban keresse:

Darázsné János Gabriella

etkezes@gyomro.hu

Telefon: 06/30-870-9318

Leendő első osztályosok

Kedves Szülők/Gondviselők!

Megtörtént a leendő első osztályosok osztályba sorolása. A csatolt táblázatból mindenki megtudhatja gyermeke besorolását az oktatási azonosító alapján.

A leendő első osztályosok szülői értekezlete 2022. június 15-én (szerdán) lesz 17.30 órai kezdettel, az alsó tagozat épületében.

Mindenki részvételére feltétlenül számítunk!

Üdvözlettel: tanító nénik

1.A osztály

Bakosné Járvás Katalin 

1.B osztály

Martinné Lesku Mária

1.C osztály

Dr. Cs. Nagyné Bódi Krisztina 

Oktatási azonosító Oktatási azonosító Oktatási azonosító
1 73381642428 1 73467848701 1 73553342087
2 73338165684 2 73400898100 2 73467884904
3 73381658802 3 73467861418 3 73408824266
4 73419206989 4 73400929261 4 73381671644
5 73314256125 5 73467865195 5 73468701689
6 73467867725 6 73458823365 6 73467892728
7 73483779588 7 73381686066 7 73375556790
8 73381798572 8 73423596924 8 73458688260
9 73325060896 9 73399378925 9 73404666786
10 73408843074 10 73458177742 10 73472478737
11 73406297485 11 73514767130 11 73458907349
12 73412219985 12 73393502742 12 73412390467
13 73381809460 13 73393507598 13 73381801678
14 73381827001 14 73467894286 14 73328993693
15 73477445873 15 73381829347 15 73423694012
16 73467896226 16 73365611629 16 73458099092
17 73382782693 17 73400920373 17 73417981866
18 73495934300 18 73461481171 18 73343985284
19 73423693623 19 73468668637 19 73458763857
20 73412926440 20 73370335812 20 73385359786
21 73406382218 21 73467896807 21 73462068922
22 73412224626 22 73467926880 22 73381885865
23 73412226371 23 73468680972 23 73458897180
24 73458902469 24 73394478220 24 73467928446
25 73454519386 25 73344011301 25 73520252780
26 73476424977 26 73375617635 26 73458708390
27 73464008638 27 73281610682 27 73405512523
28 73467897368 28 73423593136 28 73375635393
29 73375616656 29 73458711897