BŰVÖSVÖLGY – Élményközpontú foglalkozások a tudatos médiahasználatért

Reklámkészítés
2024. november 6-án a 7. osztályos tanulók nagy része ellátogatott Budapestre, a Bűvösvölgybe. A diákok nagyon jól érezték magukat. Több foglalkozáson vettek részt, köztük a reklámkészítésen, ami nagyon színvonalas volt. A csapat tagjai kiválaszthatták az adott lehetőségekből, hogy miből szeretnének reklámot csinálni. A kiválasztott tárgyat először kategorizálták, kitaláltak neki árat, külsőt és egy szlogent is írtak hozzá, majd kis videók közül választottak, ami a reklám alapja lett. Végül zenét kerestek vagy hanganyagot tettek alá és összevágták a kész művet.
Urbán Anita 7.b

Rádióműsor
A mi csapatunk többek között egy rádiós foglalkozáson vett részt. A csapat tagjai kiválaszthatták, hogy melyik szerep kié lesz. (Pl.: a hírolvasó, az időjárás jelentő, a dj)
Miután mindenkinek megvolt a saját szerepe, azután megbeszélték a sorrendeket, megírták a szövegüket. Szlogent is írtak a rádiónak, hangeffektusokat is tettek a szövegek alá, zenéket raktak be. Vendégeket is hívtak és a végén egy zenekitalálós játék se maradhatott el.
Szervánszky Gábor 7.b

Magazinszerkesztés
Nekem az újságszerkesztés volt a kedvencem. Mielőtt megkezdtük a munkát, a foglalkozás vezetője levetített egy kisfilmet az újságírásról és a képszerkesztésről. Azután megmutatták, hogy kezdjünk neki. Mindannyiunknak a klímaváltozás, a környezetvédelem témáját kellett feldolgozni, a projekt címe „Csak egy földünk van” volt. Rengeteg kép közül válogathattunk, ezekből állítottunk össze egy képsorozatot egy applikáció segítségével. Ketten dolgoztunk egy csapatban. Az elkészült magazinokat a foglalkozás végén kinyomtatták és mindannyian kaptunk egy példányt belőle.
Fehér Hanna 7.a

Rádió – Szinkronizálás
Ezen a foglalkozáson megtudhattuk, hogy a filmekben, sorozatokban készülő jelenetek hangjait hogyan veszik fel, illetve hogy a rádiós műsorokban hallható interjúkat kik és hogyan készítik el. Az utómunkával vagy a helyszínen felvett hangokat a hangkeverők és a hangmérnökök veszik fel. A helyszínen felvett hangokkal sokkal nehezebb dolgozni, ezért szokták utómunkával javítani azokat. A reggeli rádiós műsorokat nem kis dolog elkészíteni. Szükség volt műsorvezetőkre, szervezőkre, meghívott vendégekre. Kellenek még mikrofonok, hangszigetelés és sok minden más. Röviden, nem olyan egyszerű egy műsort elkészíteni, mint azt gondolnánk. Sokat tanultunk erről a szakmáról és nagyon élveztük a feladatokat.

Balla Kristóf 7.a

A Bűvösvölgyben töltött idő élményekkel teli volt. Rengeteg érdekes és izgalmas dolgot próbálhattunk ki. Megtanulhattuk, hogy kell kisfilmben szerepelni vagy hogyan kell újságot szerkeszteni. Megismerhettük a híradó titkait. A rádiószobában töltött idő rengeteg új dolgot tanított nekünk. A külön foglalkozáson megismerhettük az internet veszélyeit, és hogy miért kell vigyázni az internetes ismerősökkel. A foglalkozásvezetők nagyon kedvesek és felkészültek voltak. Nekünk nagyon tetszett ez a program, jó kis csapatépítő élmény volt. Ha lenne rá lehetőség, szívesen mennénk máskor is. Köszönjük, hogy részt vehettünk.

Bárdos Réka  7.c

Csurgay Tchoukball Fesztivál 2024

Táborfalván 2024. november 22-én gyűltek össze ismét a tchoukballos iskolák, hogy közel 30 meccsen 3 korcsoportban játsszanak egész délelőtt. Iskolánkat 2 korcsoportban képviselték tanulóink. Az M14-es korcsoportban szoros küzdelmekkel tűzdelt meccseket játszottunk. Csapatunk V. helyen végzett. Az M10-es korcsoportban minden meccsüket megnyerték tanulóink, így I. helyen végeztek.

Lázadó Labdák M14-es csapat:
Hegyeshalmi Vanda, Bábosik Hanna, Szentinek Vanda, Böröcz Bertalan, Homan Dániel, Martin Ádám, Nándori Máté, Csatári Domonkos, Bánó Vince, Tóth Gábor

Lázadó Labdák M10-es csapat:
Molnár Letti, Ricza Marcell, Szentinek Milán, Fattorini Riccardo, Fattorini Antonio, Szabó Dávid

Gratulálok minden résztvevőnek!

Tamás Kornélia
testnevelőtanár

Állatvédelmi projekthét

Iskolánk két éve nyerte el az Állatbarát és Állatvédő Iskola címet. Kollégáink számára továbbra is fontos, hogy tanulóinkat az állatok szeretetére, a környezetünk védelmére nevelje, és megfelelő alapokat adjon számukra, hogyan válhatnak felelős gazdikká.
Ennek megfelelően minden évben szervezünk olyan programokat, melyek kimondottan az állatokhoz és az állatok szeretetéhez, védelméhez kapcsolódik.


Idén az 1.a osztály projekthetének keretében összesen négy osztályhoz látogatott el Piszke, az afrikai sün, a Tüskéshátú Madártanoda lakója, aki elkápráztatta a kicsiket, miközben megtanulták, hogy hogyan kell bánni egy kedvencként tartott sünnel, illetve mit kell tudni az európai sünikről.


Az 1.a osztály a projektnap keretében megismerkedett több magyar kutyafajtával, megtanulták a felelős állattartás alapjait, tanultak a menhelyek szerepéről és életéről, tanítási óráikon mindenhol állatokkal találkoztak. A feladatlapok, dalok, mesék, mozgásformák mind-mind az állatokról szóltak, az állatokat idézték.


Megtanulták, hogyan kell gondoskodni a télen itthon maradó madarainkról, milyen egy jó odú vagy egy jó madáretető.
A projekthét keretében a gyerekek élelmet és plédeket is gyűjtöttek a Gyömrői Árvácskák Állatotthon lakóinak, amit a menhely vezetője és Raul kutyus vett át az elsősöktől. Raul bemutatta azt is, milyen sok vezényszót ért, és türelmesen tűrte, hogy a sok apró kéz megállás nélkül simogassa.

Csiszár-Szokoly Izabella
1.a osztályfőnöke