Rénszarvas-futás az alsó tagozaton

2024. december 5-én rendeztük meg iskolánkban az immár hagyománynak számító Rénszarvas-futást az alsó tagozatos gyermekek számára. A rendezvénnyel a sportolási lehetőség mellett jótékonykodásra is neveljük diákjainkat. A 200 Ft nevezési díjat (sokan ennél nagyobb összeget hoztak) idén a Gyömrői Árvácskáknak ajánlotta fel iskolánk közössége.
A start előtt az osztályok képviselői betették a nevezési díjat az adománygyűjtő dobozba, majd kezdődött a futás. A gyerekek igazán kitettek magukért: ötletes, pazar fejdíszekben, nagy lelkesedéssel és kitartással futottak. A célba érkezésnél meglepetés várta a futókat, hiszen személyesen a Mikulás bácsi gratulált a távot teljesítőknek.
Ezt követően egy csésze teát kapott mindenki, amit üstben főztek iskolánk dolgozói.

Az összegyűlt pénzt, 184 605 Ft-ot és a tárgyi adományokat a Gyömrői Árvácskák képviselője személyesen vette át. Ezúton is köszönjük a szülők támogatását!

Katona Lászlóné

Interaktív egyiptomi kiállítás

Az 5. c osztály november hónapban történelem órán az ókori egyiptomi birodalomról tanult. Azért, hogy a diákok még jobban megismerhessék az egyiptomiak hétköznapi életét, művészetüket, vallásukat, hiedelmüket ellátogattunk 2024. november 19-én a Szépművészeti Múzeumba.


A múzeum három nagy tematikus egységre bontva mutatta be az ókori Egyiptom világát: Templom – istenek; Nílus-völgy – emberek; Sírkamra – halottak, múmiák.
A főbejáraton keresztül a diákok az egyiptomi templomok világába léphettek be.


A kiállításon érdekes, látványos, interaktív eszközök alkalmazásával mutatták be a gyűjtemény legfontosabb műtárgyait tematikus egységekre bontva a látogatók számára. A kiállításhoz tartozott egy „Egyiptomi titkok kamrája” is, ebben a felfedezőszobában számos további izgalmas információ várta az érdeklődőket.
Megismerkedtünk az ókori egyiptomi teremtés-elképzelésekkel, a templomi rituálék eszközeivel, szobrokkal. Kiscsoportokban védelmező amuletteket készítettünk, melyeket nyakláncokra fűztünk.


A kiállítás második részében a Nílus-völgy mindennapi életének eszközeit be, melynek keretében látványos képkirakókat kellett kiraknunk, képeket felismerni.
Megismerkedtünk az ókori egyiptomi írásfajtákkal, az egyiptomi hieroglifákkal, amulettekel. A Szépművészeti Múzeum hazánkban elsők között nyújt lehetőséget arra, hogy a műtárgyakat megismerésekor nemcsak a látás, hanem a tapintás érzéke is főszerephez jusson, diákjaink amuletteket, madártollakat, keselyű múmiát is kezükben tarthattak.


A harmadik és negyedik teremben a múmiák mellett azok az egyiptomi sírkamrában elhelyezett sírmellékletek tanulmányozhattunk. A mumifikálás lépéseit tettük időrendi sorrendbe, majd a legfontosabb belső szerveket kellett a megfelelő kanopuszedényekbe tenni. Megszagolhattuk a legfontosabb balzsamozó anyagokat.


Izgalmas délelőttöt töltöttünk a múzeumba: sok új ismerettel, különleges élménnyekkel gazdagodtunk mi tanárok és tanulók egyaránt.


Petróné Petrovánszki Anita

Nyeremény

Ahogy minden évben ősszel és tavasszal, 2024. októberében is megszerveztük iskolánk háromnapos papírgyűjtését. Fontos számunkra a gyermekek környezetvédelemre és fenntarthatóságra nevelése. Nem véletlen, hogy tavaly elnyertük az ÖKO iskola címet is.
Idén is minden osztály teljes erőbedobással gyűjtötte a papírt, az esős idő sem tántorított el senkit.
Az alsó tagozaton idén ősszel az 1.a osztály nyerte a papírgyűjtést 2029 kg papírral, amivel 24 fa életét mentették meg. Jutalomképpen az osztály ellátogatott a Mayaland Játszóházba.
Nagyon büszkék voltak a gyerekek az eredményükre, de még jobban örültek az esős, ködös novemberi napon, mikor megérkeztek a játszóházba, ahol két teljes órán át szabadon élvezhették a hancúrozást. Nagy élményt jelentett számukra, hogy néhány héttel az iskolakezdés után ilyen remek programban volt részük.
Köszönjük minden szülőnek a papírgyűjtésben nyújtott segítségét!

Csiszár-Szokoly Izabella
1. a osztályfőnöke

Libabál

2024. november 15-én délután 17 órától rendeztük meg iskolánkban a felső tagozatos diákok részére a Libabált.
A tanárok mellett a diákok is nagyon várták az eseményt, gyönyörű dekorációkkal készültek a bálra.

A technika teremben játékos feladatok várták a gyerekeket: a libakvíz kitöltésével kisebb nyalánkság nyertesei lehetettek, a célba dobó verseny mellett társasozhattak illetve kártyajátékokban is kipróbálhatták magukat.
Sokan várták azonban az est „fénypontjául” szolgáló tini diszkót a tornateremben.


Minden gyerek nagyon aktív volt, amikor az udvaron libakeresés indult. A tanárok által szétszórt papírlibákat kellett összegyűjteni a gyerekeknek, hogy azokat beváltsák finom apró édességekre.

Az est nagyon jó hangulatban telt, a gyerekek a tanárokkal együtt jövőre is szívesen vesznek részt a Libabálon!

Mester Barbara
napközis tanító