A Gödöllői Szimfonikus Zenekar koncertjén jártunk
A zene mindenki életében jelen van. Az ízlések eltérhetnek, számos műfajért rajonghatunk, de mindig élvezettel merülünk el a különböző dallamok világában.
A komolyzenével való első találkozás egész életünkre hatással lehet. Az alsó tagozat diákjai december 3-án egy színvonalas komolyzenei előadáson vettek részt a Hankó István Művészeti Központban. A Gödöllői Szimfonikus Zenekar rézfúvós együttese olyan produkcióval kápráztatta el a gyermekeket, melynek hatására máskor is szívesen fogják ezt a fajta zenét hallgatni. 50 perc alatt a föld körül, ezt ígérte s valósította meg a zenekar. Hábetler András fantasztikus énekhangjával és humorával nemcsak a kicsiket, de a felnőtteket is elvarázsolta. A különböző országok jellegzetes dallamvilágára épülve a zene szárnyán bejárhattuk a világot. Az előadás végén hatalmas tapssal köszönte meg a lelkes közönség az énekes és a zenekar élvezetes műsorát.
Pongó Tamásné
szervező
Márton napi táncház
2024. november 15-én az 5. b-sek közül a néptáncosok a maglódi művészeti iskolában vendégeskedtek. Csatlakozott hozzánk néhányan az első, a harmadik és a hatodik osztályból. A programot egy lámpásfelvonulással kezdtük, utána közös énekléssel és tánccal folytattuk. A táncházban felcsíki, moldvai és mezőföldi táncokat jártak a gyerekek. Fáradtan és elégedetten tért haza mindenki.
„Én imádtam és bármikor mennék, még tízszer és nagyon jó volt. Szét ugráltam a lábam és sokat nevettünk Benivel.”
Tóth Petra Dominika 5. b osztályos tanuló.
„Az este úgy kezdődött, hogy elindultunk lámpásokkal az iskola felé. Amikor odaértünk, az udvaron körtáncot jártunk. Aztán bementünk a tornaterembe mulatni. Ott párban és körben is táncoltunk. Nagyon jól éreztük magunkat.”
Séllei-Korbély Hédi 5. b osztályos tanuló
Dobócziné Molnár Mónika
tanító
Rénszarvas-futás az alsó tagozaton
2024. december 5-én rendeztük meg iskolánkban az immár hagyománynak számító Rénszarvas-futást az alsó tagozatos gyermekek számára. A rendezvénnyel a sportolási lehetőség mellett jótékonykodásra is neveljük diákjainkat. A 200 Ft nevezési díjat (sokan ennél nagyobb összeget hoztak) idén a Gyömrői Árvácskáknak ajánlotta fel iskolánk közössége.
A start előtt az osztályok képviselői betették a nevezési díjat az adománygyűjtő dobozba, majd kezdődött a futás. A gyerekek igazán kitettek magukért: ötletes, pazar fejdíszekben, nagy lelkesedéssel és kitartással futottak. A célba érkezésnél meglepetés várta a futókat, hiszen személyesen a Mikulás bácsi gratulált a távot teljesítőknek.
Ezt követően egy csésze teát kapott mindenki, amit üstben főztek iskolánk dolgozói.
Az összegyűlt pénzt, 184 605 Ft-ot és a tárgyi adományokat a Gyömrői Árvácskák képviselője személyesen vette át. Ezúton is köszönjük a szülők támogatását!
Katona Lászlóné
Interaktív egyiptomi kiállítás
Az 5. c osztály november hónapban történelem órán az ókori egyiptomi birodalomról tanult. Azért, hogy a diákok még jobban megismerhessék az egyiptomiak hétköznapi életét, művészetüket, vallásukat, hiedelmüket ellátogattunk 2024. november 19-én a Szépművészeti Múzeumba.
A múzeum három nagy tematikus egységre bontva mutatta be az ókori Egyiptom világát: Templom – istenek; Nílus-völgy – emberek; Sírkamra – halottak, múmiák.
A főbejáraton keresztül a diákok az egyiptomi templomok világába léphettek be.
A kiállításon érdekes, látványos, interaktív eszközök alkalmazásával mutatták be a gyűjtemény legfontosabb műtárgyait tematikus egységekre bontva a látogatók számára. A kiállításhoz tartozott egy „Egyiptomi titkok kamrája” is, ebben a felfedezőszobában számos további izgalmas információ várta az érdeklődőket.
Megismerkedtünk az ókori egyiptomi teremtés-elképzelésekkel, a templomi rituálék eszközeivel, szobrokkal. Kiscsoportokban védelmező amuletteket készítettünk, melyeket nyakláncokra fűztünk.
A kiállítás második részében a Nílus-völgy mindennapi életének eszközeit be, melynek keretében látványos képkirakókat kellett kiraknunk, képeket felismerni.
Megismerkedtünk az ókori egyiptomi írásfajtákkal, az egyiptomi hieroglifákkal, amulettekel. A Szépművészeti Múzeum hazánkban elsők között nyújt lehetőséget arra, hogy a műtárgyakat megismerésekor nemcsak a látás, hanem a tapintás érzéke is főszerephez jusson, diákjaink amuletteket, madártollakat, keselyű múmiát is kezükben tarthattak.
A harmadik és negyedik teremben a múmiák mellett azok az egyiptomi sírkamrában elhelyezett sírmellékletek tanulmányozhattunk. A mumifikálás lépéseit tettük időrendi sorrendbe, majd a legfontosabb belső szerveket kellett a megfelelő kanopuszedényekbe tenni. Megszagolhattuk a legfontosabb balzsamozó anyagokat.
Izgalmas délelőttöt töltöttünk a múzeumba: sok új ismerettel, különleges élménnyekkel gazdagodtunk mi tanárok és tanulók egyaránt.
Petróné Petrovánszki Anita