Akadályversenyünk, a 2020/2021-es tanévben a járványhelyzet ellenére a hagyományokhoz híven került megrendezésre. A tanulók nagy izgalommal várták ezt a napot, hiszen örültek, hogy kiszabadulhattak az iskola falai közül. 9 osztály, 18 csapatban mérte össze tudását, ügyességét. Osztályonként 2-2 csapat indult, melyek különböző állomásokon (páros-páratlan) álltak meg. Menetlevél, zászló, kitűző vagy közös öltözet tette még egységesebbé a résztvevő csapatokat.
A gyerekeken látszott, hogy izgatottan várták az akadályverseny kezdetét, még a hirtelen jött kánikula ellenére is. A melegnek köszönhetően kicsit nehézkesen indultak meg a csapatok, de ahogy haladtak állomásról állomásra, látszott rajtuk, hogy egyre jobban élvezik a játékos, néhol vicces feladatokat. Az állomásokon a tanárok változatos feladatai szemmel láthatóan lenyűgözték a gyerekeket, a végére sajnálták, hogy nincs belőlük több. Volt zsákban futás bekötött szemmel, madárhangok felismerése, diószállítás a mókusnak kötőtűvel, mocsárjárás,érdekes környezettel kapcsolatos kérdések.
Az állomások közötti séta lehetőséget adott arra, hogy megosszák egymással élményeiket, megtanuljanak csapatként dolgozni, összekovácsolódjanak.
A következő eredmények születtek:
| I. helyzett |
8.a osztály (Verebek, Csigák) |
151 pont |
|
|
| II. helyezett |
8.b osztály (Nyúlgerincek, Tojásos nokedlik) |
138 pont |
|
| 7.b osztály (Fehér baglyok, Fekete borzok) |
|
| III. helyezett |
8.c (Fehér hollók, Royal vodka) |
133 pont |
|
|
| IV. helyezett |
6.b osztály (Paca halak, Fekete Gólyák |
131 pont |
|
| 6.a osztály (Fekete párducok, Kiwi madarak) |
|
| V. helyezett |
7.a osztály (Kék sárkányok, Száguldó lajhárok) |
126 pont |
|
|
| VI. helyezett |
5.b (Kubu team, Úttörök) |
123 pont |
|
|
| VII. helyezett |
5.a (Lángoló sasok, Firefox csapat) |
108 pont |
|
|
Összegzés gyerekszemmel:
Mi nyolcadikosok nagyon örültünk, hogy idén így a ballagás előtt lehetett még egy közös emlékünk az osztállyal. Remekül éreztük magunkat az akadályversenyen és egy nagyon jó délutánt töltöttünk el a barátainkkal. Köszönjük szépen tanárainknak, hogy lehetővé tették ezt nekünk!
Képgaléria 2020/2021 tanév