Az előző tanév tavaszi papírgyűjtésén a 7.b osztály lett az első helyezett, így a szokásos pénzjutalmon kívül még egy jutalomnapot is bezsebelhetett a kis csapat. Mivel tanév végén már amúgy is sok program volt, úgy döntöttünk, hogy a szabadnapot inkább a következő tanév elején vesszük ki. Szeptember 29-én indultunk el Budapestre, hogy ellátogassunk a budapesti GAMEROOM központba, mely egy egyedülálló high-tech élőszereplős arcade játékterme, mely innovatív és interaktív, teljesen agressziómentes játékélményeket kínál az ide látogatók számára.
A kétórás program során a gyerekek több játékszobát is kipróbálhattak, csapatokban, összehangoltan, egymást segítve érhettek el pontokat, versenyezhettek különböző nehézségű pályákon, szinteken.
Volt gyorsaságot és pontosságot igénylő labdajáték, reakcióidőt, erőt, logikát próbára tevő nyomógombos fényjáték. Minden csapat egyik nagy kedvence pedig lézeres akadálypálya és lézeres céllövölde, ahol a mozgékonyság és a pontosság volt a kulcs és persze olyan játékok is voltak, ahol az ügyesség, a kéz-láb koordináció vagy éppen a kreativitás játszott nagy szerepet.
Természetesen minden játék teljesen erőszakmentes volt. Csakis a játék, a mozgás, az együttműködés volt a lényeg, mindezt modern környezetben, hangos zenével kísérve a jó hangulatért.
Reméljük, az idei tanévben is sikerül elérni a papírgyűjtésen az első helyezést, hogy egy újabb programra látogathasson el az osztályunk!
Vassné Bodó Edina
osztályfőnök