Lefékezett a busz és éreztem, hogy ez egy remek nap lesz. Bementünk és egy közös szekrénybe tettük le a táskáinkat, aztán el is indulhattunk felfedezni a Csodák Palotáját. Az alsó szinten interaktív kiállítás várt minket, illetve egy olyan szoba, ahol a mágnesek vonzásáról láthattunk érdekes kiállítást.
A felső szinten 5D és 9D mozi, illúziókat bemutató kiállítás, tudományos kiállítás, Richter Gedeon labor és büfé várt ránk. 13 órától az elektromosságról tartottak egy előadást, amit megnéztünk. Még egyszer körbementünk az épületben majd indultunk is vissza Gyömrőre.
Fantasztikus nap volt, sok érdekes dolgot láthattunk és halhattunk az előadások és a kiállítások folyamán.
Imre Flóra