Regionális Mesemondó Verseny Maglódon

Iskolánkban kiemelt feladat a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése. Alsó tagozaton ezt legtöbbször a mesék világán keresztül valósítjuk meg. Ezért is okozott nagy örömöt a tanítók számára, hogy a Maglódon meghirdetett regionális mesemondó versenyre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy háziversenyt kellett rendezni. A tovább jutók Csévharaszt, Dabas, Üllő, Maglód, és Vasad iskolásaival mérték össze tudásukat.

A jó hangulatú versenyen iskolánk 2. a osztályos tanulója, Sziklai-Méhész Blanka, Lázár Ervin: Szervusz, Mufurc című meséjével 1. helyezést ért el. Felkészítette: Csiszár- Szokoly Izabella.

A 2. c osztályos Haraszti Sára, Lázár Ervin: A nyúl, mint tolmács című meséjével 2. helyezett lett. Felkészítette: Katona Lászlóné.

Az 1. b osztályos Török Virág, A fiatal pár és a kotlós című népmesével különdíjat kapott. Felkészítette: Tóthné Gyetvai Gertrúd

A sikeres szerepléshez ezúton is gratulálunk!

Katona Lászlóné

Tájékoztatás az iskola járványügyi helyzetéről

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánkban is egyre több az igazoltan koronavírussal fertőzött tanuló. Az elmúlt két hétben 5 osztályunk került karanténba legfeljebb 10 napra. Karantént csak a Monori Tankerületi Központ, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya rendelhet el. A hivatalos tájékoztatás után további felvilágosítást az osztályfőnökök fognak adni.

A karanténba került osztályok közül az első 6 évfolyamon digitális munkarend szerint folyik az oktatás. A másik két évfolyamon ez nem engedélyezett.

A napról napra változó helyzethez alkalmazkodva a mi intézményünkben is bevezettük a maszk viselését.

Továbbra is arra kérjük Önöket, hogy az iskola többi tanulójának és dolgozóinak védelme érdekében csak tünetmentes gyermeket engedjenek az iskolába! Amennyiben bizonytalanok, minden esetben kérjék ki a háziorvos véleményét!

Köszönjük a megértésüket!

Kovácsné Gerőcs Éva
intézményvezető

Járványügyi szabályok

Tisztelt Szülők! 

Tájékoztatom Önöket, hogy az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt  a diákok és a pedagógusok védelme érdekében nevelőtestületünk az alábbi döntéseket hozta:

  • Az iskolába való belépéskor mindenki számára kötelező a maszk felvétele, a lázmérés, valamint ajánlott a kézfertőtlenítés. Hőemelkedés, láz esetén nem maradhat az iskolában sem a felnőtt, sem a diák.
  • Az iskola épületeiben mindenki számára kötelező a maszk viselése! A tanítási órákon ajánlott, de nem kötelező.
  • Nem kell maszkot viselni az udvar teljes területén.
  • A tanítási órák közötti szünetekben kötelező kimenni az udvarra a diákoknak. Kivétel ez alól a tízórai szünet. Az étkezések idejére természetesen levehető a maszk.
  • Csak az a diák jöhet be az iskolába, aki teljesen egészséges és tünetmentes. Enyhe náthás tünetekkel is maradjon otthon a gyermek!
  • Amennyiben a szülő bizonytalan abban, hogy gyermeke a családban előforduló megbetegedés esetén kontakt személyként jöhet-e iskolába, akkor a háziorvos véleményét kell kikérnie.
  • Kérjük, hogy a maszkokat rendszeresen cseréljék és tisztítsák! Célszerű pótmaszkot is hozni.
  • Szülő, vagy vendég kizárólag előre leegyeztetett időpontban, indokolt esetben léphet be az iskola területére, akkor is csak maszkban.

Gondviselő feladatai:

  • A gyermek hivatalos pozitív covidos teszteredményét azonnal jelentenie kell az osztályfőnöknek, aki továbbítja ezt a megfelelő intézkedések érdekében. Ez a hétvégére is vonatkozik.
  • Az otthoni gyorsteszt pozitív eredményét a háziorvosnak is jelezni kell, aki megteszi a további szükséges intézkedéseket. Csak akkor rendelnek el karantént egy tanulócsoport számára, ha a pozitív lelet a hivatalos rendszerbe is bekerült.
  • A karanténba helyezett diák köteles otthon maradni, nem mehet edzésre és egyéb programokra sem. Ennek betartatása a gondviselő felelőssége.
  • A karanténba helyezett osztályok digitális oktatásban részesülnek a karantén idején. A tanítási órákat a Classroom felületén tartja meg a pedagógus. A nem beteg, vagy tünetmentes diáknak részt kell vennie ezeken az órákon.

A fenti járványügyi szabályokat 2021. november 15-től  az iskolába belépő minden személy köteles betartani!

Köszönjük a megértést és az együttműködést!

 Kovácsné Gerőcs Éva
(intézményvezető)

Bolyai Matematika Csapatverseny

Iskolánkban nagy népszerűségnek örvend a Bolyai Matematika Csapatverseny, amelyen iskolánk hosszú évek óta eredményesen vesz részt. Nem volt kivétel ez alól az idei tanévünk sem. 11 lelkes matematikai problémákat megoldó csapatunk 2021. október 15-én összemérte tudását Pest megye számos más iskolai csapatával. A négy fős csapatok közösen gondolkodtak, ötleteltek azon, hogy az öt válaszlehetőség közül, vajon melyik lehet a helyes megoldás. A, B, C, D, E vagy esetleg mindegyik? Bizony alaposan át kellett gondolni a lehetőségeket, mert pontlevonással járt a hibás válasz bejelölése. Az eredményhirdetésnél derült ki, hogy egy csapatunk a legjobb tíz versenyző közé és 4 csapatunk  a díjazott legjobb hat csapat közé jutott be a megyei versenyen. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak egyaránt! Büszkék vagyunk mindannyiukra!

  1. helyezés: „Csodacsapat”, 3. osztály: Homan Dániel, Kisberk Kamilla, Tarczay Illés, Vincze Mira.
    Felkészítő pedagógus: Tóthné Bálint Erzsébet
  1. helyezés: „Logikusok” 4. osztály: Mollink Patrik, Paulovics Máté, Urbán Anita, Veréb Konrád.
    Felkészítő pedagógus: Dr. Cs. Nagyné Bódi Krisztina és Kocsisné Kádár Mária

4. helyezés: „IQ Ninják” 4. osztály : Fülep Levente, Halászi Bálint, Halmágyi Zalán, Mészáros Nándor.
Felkészítő pedagógus: Dr. Cs. Nagyné Bódi Krisztina

5. helyezés: „Feketés milliárdosok” 5. osztály: Osváth Fülöp, Ofella Levente, Pridalkó Márk, Makrai Márk.
Felkészítő pedagógus: Vassné Bodó Edina

10. helyezés : „Gyöktörzs” 8. osztály: Battyányi Szabolcs, Szabó Petra, Fülep Richárd, Oláh Gergő.
Felkészítő pedagógus: Kovácsné Gerőcs Éva

Városi anyanyelvi verseny

A Városi Könyvtár és a Beszédművelő Kör anyanyelvi vetélkedőre hívta a város felső tagozatos diákjait. Az őszi szünet előtt tartalmas időtöltésnek ígérkezett ez a csapatverseny. Iskolánkat 11 háromfős csapat képviselte. A feladatok megoldása közben kiderült, kik ismerik legjobban a szólásokat, közmondásokat, a legtöbb régi mesterséget, kik képesek a leggyorsabban új szavakat alkotni. A sokszor komoly agytorna mellett jutott idő a vidámságra is. A gyerekek jó hangulatban eredményesen szerepeltek.

Az 5-6. osztályosok között

1. helyezett: Demeter Jázmin, Mihalik Nóra, Szabó Laura Barbara
2. helyezett: Kókai Vivien Julianna, Lilik Zsófia, Urbán Nóra

A 7-8. osztályosok között

1. helyezett: Balogh Antónia, Brandenburg Borbála, Szabó Petra Zsófia
2. helyezett: Borbély Csenge Laura, Jakab Anna, Jakab Zsófia

Gratulálunk minden résztvevőnek!

A díjazottak tárgyjutalmat kaptak, valamint egy egynapos közös kiránduláson vehetnek részt, amelynek úti célja Széphalom, a Magyar Nyelv Múzeuma.

Hajdúné Molnár Éva