Május 3-án az ötödikesekkel Kiskőrösre utaztunk a János Vitéz Kiállítóközpontba.

Ahogy lefékezett a busz, éreztem, hogy aznap nagy élményben lesz részem. Az első dolog, amit megnézhettünk, a templom volt, ahol Petőfit keresztelték. Azonnal visszarepültem gondolatban az időben, és szinte hallottam a pap szavait, és láttam magam előtt a gyermekét féltő, gondterhelt anyát. Aztán a házhoz érkeztünk, ahol született. A gondolatom még mindig a múltban járt. Hallottam a kis Petőfit felsírni, és éreztem azt a boldog, de mégis aggodalommal teli érzést, amit akkor Petőfi anyja s apja érezhetett.

„Vajon mi lesz ebből a gyönge fiúból?”

Akkor még nem is sejthették, hogy mennyire sikeres és tehetséges költő lesz, és a forradalom fontos szereplője. Utána egy vályogházat, a szlovák tájházat néztük meg. Elképzeltem, hogy milyen is lehetett itt élni, és átéreztem, hogy mennyire fontos volt nekik a hit.

Majd régi játékokat próbáltunk ki. Lovagoltunk “szilaj nádparipán”, petrencés rudat tartottunk, egylábon álltunk minél hosszabb ideig. (Sajnos, a cseréptörésre nem került sor.) Milyen érdekes volt belegondolni, hogy ezeket a furcsa játékokat játszották akkor régen a gyerekek, köztük Petőfi is. Ezután mentünk a kiállítóközpontba. Itt sok érdekes játék várt ránk: 3D-s kirakó, számtalan tologatós kirakó, egy óriási társasjáték, memóriakártyák.

Majd jött a nap csúcspontja. Megnézhettük, meghallgathattuk és beleélhettük magunkat abba a hihetetlenül csodálatos történetbe, amit Petőfi megteremtett a képzeletében, tollat fogott és leírt. A mese most megelevenedett előttünk. Egy labirintusban tablet segítségével végigjártuk Kukorica Jancsi útját. Éreztük a fájdalmat, amit Jancsi érzett, amikor Iluskájától elvált, a boldogságot, amit a zsák arany láttán érzett, és átéltük a szomorúságot, amit Iluska halála után elszenvedett. Amikor leszakítottuk a rózsát, megöltük a sárkánykígyót, belekapaszkodtunk a felhőbe, amikor döntenünk kellett, hogy elvisszük-e a zsiványok aranyát, vagy amikor meg kellett dobnunk az óriás királyt, mind átéltük a mese lényegét.

Mindnyájan nagyon élveztük ezt a kalandot. A nap végét feldobtuk 1-2 gombóc fagyival a Bim-Bam cukrászdában. Remek kirándulás volt, mindenki jól érezte magát, máskor is szívesen visszamennénk oda.

Brandenburg Berta Emma és Szeles Gergő gondolatai

Iskolánk névadójának emlékére ebben a tanévben is akadályversenyt szerveztünk a felső tagozatos diákoknak. A versenyt megelőző napokban szorgalmasan készültek az osztályok. Csapatokat alakítottak, frappáns neveket találtak ki, menetlevelet rajzoltak, csatakiáltást tanultak, zászlót, kitűzőt készítettek, hogy megmutassák a csapatuk egységét.

Az esemény napján a borús idő okozott némi aggodalmat, de szerencsére igazán kellemes, kiránduló időnk lett végül. A verseny a városi uszodától a Kőtojásig tartott, a gyerekeknek 11 akadályt kellett legyőzniük az út során. A gyalogtúrát megszakító állomásokon különféle vicces, ügyességi feladatokkal kellett megküzdenie a csapatoknak. Volt mocsárjárás, pecázás, lábnyomfelismerés, célbadobás, mindenféle labdajáték, szóval sok-sok olyan feladat, ahol a gyerekek kipróbálhatták talpraesettségüket, kézügyességüket, gyorsaságukat.

Bár az akadálynap fő célja a kirándulás, a versenyzés és persze a vidám pillanatok megélése, nem titkolt célunk, hogy a felnövekvő generációt a természet megóvására és szeretetére is neveljük. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink megértsék, az erdőben mi vagyunk a vendégek, nem illik szemetelni, kárt okozni a természetben.

A verseny végeztével a gyerekek vidáman vették birtokba a Kőtojás környékén lévő füves területet, fociztak, tollaslabdáztak, fogócskáztak. Voltak, akik a közeli erdős részen bunkert építettek, mások letelepedtek egy plédre és kártyáztak, társasoztak vagy csak a visszaútra gyűjtöttek egy kis erőt.

Köszönjük a szülői munkaközösségnek, hogy a verseny végállomásához friss vizet és játékokat hoztak a gyerekeknek, ezzel is segítve az akadálynap lebonyolítását.

Bár a reggeli időszakban még igencsak lógott az eső lába, nem gondoltuk volna, hogy megússzuk szárazon a napot, a gyerekek vidámsága, lelkesedése elűzte a felhőket és végül egy izgalmas, eseménydús napot tölthettünk el a természetben.

Vassné Bodó Edina

Buszos városnézés angol nyelvű idegenvezetéssel

Az angol nyelvi munkaközösség tagjai gondoltak egy merészet, és április 29-re megszervezték az első budapesti városnézést – angol nyelvű idegenvezetéssel. A cél az volt, hogy élményeken keresztül ismerjék meg a diákok a budapesti nevezetességeket. Budapest szépségeinek és értékeinek megismerésén túl, a diákoknak lehetőségük nyílt az angol szókincsük elmélyítésére is a városhoz kapcsolódó témakörökben.A városlátogatáson iskolánk 7. és 8. évfolyamáról 32 lelkes diák vett részt. A program során a résztvevők számos új információt és érdekességet tudtak meg a Budai Várnegyedről, a Hősök teréről, megcsodálhatták a város gyönyörű látképét a Halászbástyáról, valamint megtudták, miben hasonlít egymásra a londoni Parlament és a budapesti Országház.

Az angol nyelvű városismereti kvíz segítségével kis csapatokban próbára tehették a helyismeretüket. A diákok nagyon élvezték a kvízben elrejtett kihívásokat és igyekeztek minél többet teljesíteni, ezáltal gyarapítva pontszámaikat. A legjobb csapatokat egy apró budapesti ajándékkal jutalmaztuk meg.

A programot egy közös fagyizással zártuk a Városligetben. A legjobb fotókat és szelfiket hamarosan kiállítjuk a suliban.

Erdélyi Andrea

Május első szombatján a felső tagozatos diákok egy kisebb csapata a Pilis legszebb hegycsúcsának meghódítására készült.

Egy nem túl nehéz, viszont látványos túrára indultunk. Az elbűvölő Pilisborosjenőről kapaszkodtunk fel a Nagy-Kevély csúcsára, majd a híres „művár” romjait érintve a Teve-sziklák mellett értünk vissza a faluba. A Kevély-hegy igazán rászolgál a nevére: büszkén néz le a környező, hozzá képest valóban szerényebb adottságú tájra.  A túra első harmada bizony nem volt könnyű. A meredek ösvény, a sziklás talaj bizony hamar kifárasztotta a csapatot. Több, kisebb pihenőt is tartottunk, mert hamar kifogytunk a szuszból a kaptatón. Az ilyenkor megszokott „Ott vagyunk már?” kérdésektől és a csetlő-botló gyerekek nevetgélésétől zajos kis társaság 60 perc alatt ért fel a hegy tetejére. A Nagy-Kevély csúcsa füves, dolomitsziklás terület, a pereméről fantasztikus kilátás tárult elénk. Kifújtuk magunkat, aztán elmerültünk a látványban. Úgy éreztük, szinte semmi sem választ el minket a mélységtől, szó szerint a talpunk alatt volt Pilisborosjenő. Bár az égbolt még felhős volt és a levegő igen párás, mégis feltűntek Buda és környékének hegyei is. Rengeteg fotót készült a csodás panorámáról. Gábor bácsi intelmeit megfogadva, sehol sem hagytunk szemetet magunk után és figyeltünk arra, hogy semmilyen kárt ne okozzunk a természetben. Útközben a bal oldalt tornyosuló dolomitsziklák között megpillantottuk a Nagy-Kevélyi kőfülkét, azaz a Szódás-barlangot. A csapat majdnem minden tagja fel is kapaszkodott a meredek ösvényen közel négy méter magasra. Lefelé persze többen nadrágfékkel jöttek. A következő állomásunk az a „díszlet” volt, ahol a magyar filmtörténet legnagyobb szabású csatajelenetét, az egri vár ostromát forgatták. Itt hosszasan időztünk, mivel a gyerekek minden várfalra, bástyára fel akartak mászni, minden zegzugot fel akartak fedezni.

Rövid, kényelmes séta után elértünk egy igazán bizarr sziklaképződményhez, a formájáról elnevezett Teve-sziklához, mely fentről, az ösvényről nézve tényleg teve formájú. Persze itt is többen próbára tették bátorságukat és minden létező helyre felmásztak a gyerekek. Miután a csapat minden tagja elfáradt a sok mászásban, a Teve-szikla fölötti ösvényről nézegettük a furcsa képződményt.

Reméljük, mindenki jól érezte magát és ősszel is összejön egy csapat, hogy meghódíthassunk egy újabb hegycsúcsot!

Vassné Bodó Edina