Nyuszifutás

Iskolánk egyik legvidámabb, legszívmelengetőbb programja a már hagyományos Nyuszifutás, mely idén 2024. március 24-én került megrendezésre, melynek célja valamelyik állatvédő egyesület támogatása a befizetett nevezési díjakkal.

Idén a Maugli Állatvédő Egyesületet valamint a BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont között osztottuk szét a befolyt összeget.

Az alsó tagozat minden osztálya részt vett az eseményen, hatalmas nyuszifülekkel. A távot (kb. 400 méter) minden résztvevő teljesítette. Ki futva, ki sétálva, ki futva-sétálva.

Egyesületenként 98. 240 Ft-tal tudtunk hozzájárulni ahhoz, hogy az általuk mentett, befogadott állatok számára fordíthassák azt.

Csík-Hollóházi Edit
tanító

Vers- és prózamondó verseny Vasadon

A Vasadi Általános Iskola a Vasadi Könyvtárral és Művelődési Házzal közösen ebben az évben is megrendezte hagyományos költészet napi vers- és prózamondó versenyét 2024. április 10-én.

Hét településről érkeztek gyerekek a megmérettetésre, ahol a szervezőknek köszönhetően szórakoztató és örömteli délutánban lehetett részünk.

Iskolánkat három alsó tagozatos tanuló képviselte. Suba Hanna 2. a, Ökrös Bere 2. c és Dulai Dorina 3. a osztályos tanulók.

A szervezők a verseny meghirdetésekor azt kérték, hogy olyan verses, illetve prózai művekkel készüljenek a versenyzők, amelyekből az élet, a természet szeretete, szépsége, vidámság, esetleg humor és minden egyéb, szívünket „megzengető” érzelem árad.

A versek és a prózák egyaránt szépek, színesek és derűsek, a gyerekek felkészültek, talpraesettek, előadásmódjuk pedig egytől egyig jó hangulatú, életteli és vidám volt.

Iskolánk három tanulója közül Suba Hanna 2. a osztályos tanuló II. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményéhez!

Bakosné Járvás Katalin