Határtalanul

A Határtalanul pályázat keretében a nyolcadik évfolyamos tanulókkal egy horvátországi kiránduláson vehettünk részt. Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomába eredtünk Horvátországban. Baranyától egészen az Adriáig követhettük a magyarság történelmi és kulturális lábnyomait. Megismerkedhettünk a határon túli magyarokkal, azok sorsával az adott régióban és felfedezhettük a Zrínyi, Rákóczi, Frangepán család gyökerének fészkeit a történelmi Délvidéken.

Az első nap ellátogattunk Csáktornyára, ahol megnéztük a Zrínyi várat illetve a Katalin búcsúzik a férjétől Zrínyi Pétertől elnevezésű szobrot. Majd ellátogattunk a Szent Miklós templomhoz, ahol megtekintettük a festett tojás-szobrot. Késő délután érkeztünk a szállásra, de vacsora után még belefért egy fürdőzés a tengerben.

 

Ellátogattunk Terszat várába, Fiuméban megnéztük az óratornyot és a Baross Gábor emléktáblát illetve a Jókai emléktáblát is. Utunkat Abbáziába folytattuk, ahol megtekintettük a Kislány sirállyal című szobrot illetve a Dr. Markusovszky Lajos emléktáblát. Zágrábban megnéztük a főpályaudvart és a katedrálist valamint annak környékét. Az utolsó napon Ács Gedeon sírjához látogattunk el, aztán Eszék várát, valamint a Ferences-kolostort, a Szent Péter és Pál katedrálist és az elefántos házat. Mindezek mellett fakultatív lehetőségként részt vettünk egy hajókázáson is. A program sikeréhez nagymértékben hozzá járult az idegenvezetőnk felkészültsége és rátermettsége.

Mindenki nagyon jól érezte magát, kissé fáradtan, de élményekkel tele térhettünk haza.

Képgaléria

Szabó László

 

Rangos elismerés

Büszkén tudatjuk, hogy iskolánk elnyerte az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022” címet. Az Állatorvostudományi Egyetem által szervezett országos versenyen I. helyezést értünk el, értékelve a gyerekek és a tanárok állatvédelem terén végzett kimagasló munkáját.

Hónapról hónapra 2021/2022 tanév

Mindenkinek kellemes nyári szünetet kívánunk!

Találkozunk a 2022/23-as tanévben!

Zelk Zoltán: Vakáció

Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?

Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
VAKÁCIÓ!