Általános iskolai beiratkozás – Szülőknek szóló tájékoztató, Felhasználói útmutató

Szülői tájékoztató

Fekete István nap – Akadályverseny- Gyerekszemmel

Idei tanévünkben április 3-án rendezték meg az akadályversenyt a felsős diákoknak. Rendhagyó módon a hűvös, esős idő miatt nem az erdőben, hanem a parkban, a strand és a Tőzeges-tó körül szervezték meg a programot. Tanáraink 14 különböző játékos, vicces és találékony feladattal készültek számunkra. Az osztályok kettéosztva, különböző állomásokon mérethették össze tudásukat, 7-7 helyszínen.
Az indulásnál pontozták az általunk elkészített menetlevelet és a közös csatakiáltásunkat. Utolsó feladatként az osztályok újra együttes erővel töltöttek ki egy kvízt, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy az állomásokon mennyire jártunk nyitott szemmel.
Az eredményhirdetés során nem a csapatok, hanem az osztályok eredményei számítottak. Ebben az évben az is újdonság volt, hogy az akadályverseny során legtöbb pontot elért osztály megnyerhette a vándorkupát, amely az azt követő év versenyéig az övék.
Ezt idén a 8.b osztály „vihette haza”!
Az összes csapat remekül érezte magát, emellett köszönjük tanárainknak ezt a szórakoztató csapatépítő napot!

Galéria

Marton Jázmin

Fekete István nap az alsó tagozaton

Iskolánkban a Fekete István emléknapot hagyományosan a tavaszi időszakban rendezzük meg. Ebben a tanévben a tavaszi szünet előtti utolsó napra esett a választás.

A programok 4 helyszínen zajlottak:

A tornacsarnokban évfolyamonként 10 fős csapatok váltóversenyen mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat. A verseny végeztével minden résztvevő cukorkát, a csapatok oklevelet, a győztesek pedig csokoládét kaptak.

A felsős épület udvarán Exatlon pálya várta az egyéni versengőket.

Az alsós épület földszinti termeiben kézműves feladatok várták az érdeklődőket. Repülő madarat készítettek, piros tojást díszítettek. Puzzle is várta a gyerekeket, Fekete István állatregényeinek főszereplőit kellett darabokból összeragasztani és kiszínezni.

Az alsós épület udvarán ügyességi játékokat lehetett kipróbálni:
-horgászatot
-mocsárjárást
-szoborjátékot
-homokvár építést
-kötélhajtást
-csiga futamot
-többféle egyensúlyozó, együttműködést igénylő játékot.

Minden helyszínen a feladatok teljesítése után cukorkát kaptak a gyerekek. Mindenki megtalálta az életkorának és az érdeklődésének leginkább megfelelő feladatot, játékot és a rendelkezésre álló idő hamar elrepült.

A tízórai elfogyasztása után következett a délelőtt második része, a Nyuszifutás. Először a 3. és 4. osztályosok, majd az 1. és 2. osztályosok gyülekeztek és indultak ki a Tőzeges tóhoz.

Új programként az idén első alkalommal Jótékonysági Nyuszifutáson vettek részt a gyerekek. A 200 Ft nevezési díj befizetése után 1 kört futottak a tó körül. A kijelölt távolságot mindenki lelkesen és kitartóan lefutotta.  Összesen 112500 Ft gyűlt össze, amit át is adtunk a Gyömrői Árvácska Állatotthon jelen lévő képviselőjének.

Élményekkel telve és kellemesen elfáradva érkeztünk vissza az iskolába. A rendezvényt iskolánk Együtt az iskoláért Alapítványa 45000 Ft-tal támogatta, amelyből cukorkát, csokoládét, kézműves kellékeket, labdákat és ugráló köteleket vásároltunk.

Katona Lászlóné

munkaközösség vezető

Tánc fellépés

2023. március 17-én, a 3. b osztálynak néptánc fellépése volt a Hankó István Művészeti Központban. A Boglárka Idősek Klubjának ropta az osztály. Nagy izgalommal léptek fel a színpadra a gyerekek, de látszott rajtuk a zene és a tánc iránti szeretet.

Rábaközi és moldvai táncokat táncoltak. A jól sikerült fellépés a közönségnek és a gyermekeknek, a Kis Táncoslábúaknak is felejthetetlen élményt nyújtott. A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete egy értékkel ruházza fel a gyerekeket.

A közönség kitörő tapssal díjazta a Táncoslábúakat, akik büszkén hajoltak meg előttük.

Dobócziné Molnár Mónika
osztályfőnök