Városi alsós komplex verseny

Városunkban negyedik alkalommal került megrendezésre a komplex verseny. Ebben az évben a Weöres Sándor Általános Iskola Csokonai utcai épületében várták a legkalandvágyóbb, elmés, bátor diákokat. Az idei év témája a kalózok kincse volt. Iskolánkból 12 alsó tagozatos diák vetélkedett, évfolyamonként 3-3 fős csapatban.
Az elsős matrózok a Fekete Kalózok, a másodikosok az Ágyúgolyók, a harmadikosok a Három muskétás, a negyedikesek pedig a Rumini csapatban bontottak vitorlát, hogy megkeressék a mesés kincset.
Minden csapat élményekkel és kincsekkel gazdagodva érkezett a verseny végén a „kikötőbe”.


Köszönjük a Weöres Sándor Iskola Csokonai egységének a szervezést!

Bakosné Járvás Katalin tanító

Három felejthetetlen nap Kisújszálláson

Feketések a Megyei Mezei Futóbajnokságon

Az idei év első igazi atlétika sportági megmérettetésére, a megyei mezei futóbajnokságra iskolánk Gödöllőre utazott március 20-án. A versenyen három korcsoportban, 6 kategóriában (nemek és korcsoportok szerinti), összesen 25 tanulóval vettünk részt. Habár az időjárás kedvezően alakult, végül a betegségek igencsak csökkentették a csapatban való indulás, az eredményes versenyzés lehetőségét. Ennek ellenére tanulóink szépen helyt álltak, élmezőnyben és középmezőnyben értek be a célba. A figyelmünket most már a következő versenyek felé fordítjuk, hiszen előttünk állnak a körzeti többpróba-, és városi futóversenyek, melyeken iskolánk mindig szép eredményt ér el. Büszkék vagyunk tanulóinkra, hiszen tudjuk, a győzelemhez sok tényező szükségeltetik, minden megmérettetéssel egyre erősebbek, tapasztaltabbak és nemesebbek leszünk. Készülünk a folytatásra…

Tunyogi Zsófia és Bagó Dóra testnevelők

Digitális témahét