Koronavírus híradó

Tisztelt Szülők!

A Monori Tankerület ajánlása alapján a tavaszi szünetig az összes Lázár Ervin Program keretében szervezett színházi és cirkuszi előadásokat lemondtuk (ez érinti a 4., 6., 7., 8. évfolyamokat). Megkértem azokat a pedagógus kollégáimat, akik saját szervezésben készülnek külső programra márciusban, hogy halasszák el azokat egy későbbi időpontra. A tavaszi szünet utáni programokról egyelőre még nem döntöttünk. Ezek sorsáról később fogunk dönteni, döntésünkről a szülőket folyamatosan tájékoztatjuk.

Az alsó tagozaton minden tanteremben, a felső tagozaton pedig a mosdókban található kézfertőtlenítő folyékony szappan. Ezek helyes használatára a pedagógusok felhívták a gyerekek figyelmét. Az alsó tagozat bejáratánál a szülők számára is található egy folyékony kézfertőtlenítő, amelyet a polgármesteri hivatal biztosított. A holnapi nap folyamán kérni fogom Gyenes Levente polgármester urat, hogy az önkormányzat helyezzen ki egyet a felső tagozatos épület bejáratához is.

A Kréta faliújságján a Monori Tankerület a koronavírus járvánnyal kapcsolatos tájékoztatóját minden szülő megkapta a mai napon. Javasoltam az osztályfőnököknek, hogy az ebben szereplő rövid videót az iskolában is tekintsék meg a gyerekek az elkövetkezendő napokban. Kérem a szülőket, hogy a pánikhangulat elkerülése érdekében a koronavirus.gov.hu oldalról tájékozódjon mindenki az aktuális helyzetről.

Az iskolai március 15-i ünnepséget a felső tagozat pénteken az 5. órában felvételről fogja megtekinteni a saját termében. Az ünnepségre az 5. évfolyamosok készültek műsorral, melyet a csütörtöki főpróbán Nagy Mátyás kollégánk rögzít, és ezt fogjuk levetíteni a felső tagozatosoknak. Kérem, hogy a gyerekek ünneplő ruhában jöjjenek pénteken és viseljenek kokárdát a nemzeti ünnep alkalmából. Március 13-án, pénteken az ünnepséggel a tanítás befejeződik iskolánkban. Étkeztetés és napköziotthonos foglalkozás lesz ezen a napon.

A koronavírussal kapcsolatos fejleményekről, teendőkről tájékoztatni fogjuk a szülőket, ezért kérjük, hogy honlapunkat folyamatosan látogassák és olvassák.

Tisztelettel:

Hajdú András
igazgató

Tavaszi papírgyűjtés

Tisztelt Szülők!

A hulladékpapír átvételével kapcsolatban országos szinten keletkeztek problémák, ezért a szokásos tavaszi iskolai papírgyűjtés (március 31., április 1-2-a) elmarad. Az átvevő cégekkel folyamatos kapcsolatban vagyunk és amennyiben újra megindul a papírátvétel megrendezzük a papírgyűjtést.

Erre vagy az idei tanév végén vagy a következő tanév elején kerülhet sor.

Tisztelettel:
Hajdú András
igazgató

FELHÍVÁS ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSRA

A Gyömrői Fekete István Általános Iskola „Együtt az Iskoláért” Alapítványának célja, hogy elősegítse az oktatás színvonalának emelkedését, segítséget nyújtson a tanulók önálló ismeretszerzésében, lehetőséget teremtsen az oktatás tárgyi feltételeinek javítására.

Az alapítvány célul tűzte ki:

  • más forrásból nem megoldható tárgyi-anyagi jellegű kiadások támogatását,
  • az anyagilag hátrányos helyzetben lévő, segítségre szoruló gyermekek támogatását (osztálykirándulás, táborozás, színházlátogatás, étkeztetés, utazási költségek),
  • tehetséges gyermekek iskolán kívüli ismeretszerzésének elősegítését,
  • iskolán belül szervezett, tartalmas életre nevelő, új ismereteket nyújtó kezdeményezések támogatását.

Alapítványunk fő anyagi forrása az SZJA 1%-ából befolyó összeg (2019-ben 794.353 Ft), a papírgyűjtés, az adventi sütemény- és ajándékvásár, farsangi bálok bevételei. Jelentős támogatáshoz jutunk a szülők és a vállalkozók által nyújtott hozzájárulásokból.

Minden évben kiemelten támogatjuk megyei és az országos versenyeken résztvevő tanulóinkat. A gyermeknapok költségeit teljes mértékben alapítványunk biztosítja. Az úszásoktatás és egyéb szabadidős programok (színházlátogatás, múzeum látogatás, hangversenybérletek, túrázások) anyagi terheinek csökkentése is alapítványuk célkitűzései közé tartozik. Jelentős összeggel járulunk hozzá a tavaszi osztálykirándulásokhoz, így évek óta meg tudjuk valósítani azt, hogy egyetlen gyerekünk sem marad itthon anyagi okok miatt. Alapítványunk fizeti a nyári táborozáshoz a különjárati autóbusz teljes költségét.

Kérjük, amennyiben egyetért célkitűzéseinkkel, személyi jövedelemadójának 1%-ával támogassa „Együtt az Iskoláért” Alapítványunkat!

Alapítványunk adószáma: 19182559-1-13

Minden támogatónknak ezúton is köszönetet mondok.

Hajdú András
az alapítvány kuratóriumának elnöke

Természettudományi pályaorientációs program

Természettudományi pályaorientációs program a Fekete István Általános Iskolában

Február 20-án délelőtt a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében a győri egyetem két oktatója látványos és érdekes bemutatót tartott a természettudományok iránt érdeklődő 7. és 8. osztályos tanulóknak.

A programok között voltak érdekes kísérletek, amelyeket bemutattak, majd mi is kipróbálhattunk. Láttunk tűztornádót, lángoló tanári asztalt és a társaink lángoló kezét is. Az udvaron az iskolánk diákjainak az egyik iskolai szünetben bemutatták a vízzel és levegővel működő petpalack űrhajót. Részegen látó szemüvegben mentünk végig egy ügyességi pályán. Minden csapat készített egy-egy levegővel hajtott autót, amelyeket megversenyeztettük egymással.

A délelőtt a sok érdekes program közben gyorsan eltelt. A foglalkozáson a szórakozás mellett új ismeretekre, tapasztalatokra is szert tettünk.

Örülünk, hogy az iskolánk is részese lehetett ennek az érdekes országos programnak.

7.osztályos lányok
Gyömrői Fekete István Általános Iskola