Nagy Mátyás összes bejegyzése

Információk a ballagásról és a tanévzáró ünnepségről

Tisztelt Szülők!

Ballagási ünnepségünket 2021. június 12-én 10.00 órától tartjuk. A rendezvényen tanulónként két vendég vehet részt. A vendégek az iskola kiskapuján léphetnek be az intézmény területére, az épületekben nem tartózkodhatnak. Védettségi igazolványt bemutatni nem kell, de a rendezvény alatt maszk viselése szükséges.

Tanévzáró ünnepségünket 2021. június 18-án 18.00 órakor tartjuk. Alsó tagozatos tanítványaink egy kísérővel érkezhetnek. Felső tagozaton csak a végzős, 8. osztályos tanulókkal jöhet egy vendég az ünnepségre. Védettségi igazolványt ez alkalommal sem szükséges bemutatni, de maszkot a rendezvény alatt a vendégeknek viselni kell. A kísérők az épületekben nem tartózkodhatnak, az intézmény területére a kiskapun keresztül léphetnek be.

 

Hajdú András
intézményvezető

Osztályokba sorolás

Kedves Szülők/Gondviselők!

Megtörtént a leendő első osztályosok osztályba sorolása. A csatolt táblázatból mindenki megtudhatja gyermeke besorolását az oktatási azonosító alapján. Június 15.-e után a tanító nénik mindhárom osztályban szülői értekezletet fognak tartani. A pontos dátumról honlapunkon tájékoztatjuk majd Önöket.

Kérem kövessék figyelemmel az iskola honlapját a további információkért!
Üdvözlettel:
Hajdú András
intézményvezető
1/A osztály   Gulyás Katalin 1/B    Tóthné Gyetvai Gertrúd 1/C osztály     Drégelyi Eszter
Oktatási azonosító: Oktatási azonosító: Oktatási azonosító:
1 73394324968 73311344458 73266443169
2 73393282890 73342949318 73281610682
3 73248421299 73327092852 73320781185
4 73279161097 73393688125 73279225452
5 73328792532 73375579516 73393617885
6 73334395592 73311338290 73386338234
7 73282322458 73279170659 73269745851
8 73380460467 73379743343 73269740603
9 73381846580 73385156925 73323823500
10 73282234954 73324027304 73282531930
11 73385130698 73375624273 73291126965
12 73269776384 73282565859 73381786007
13 73413577943 73274738713 73242760198
14 73386116020 73281157618 73386341220
15 73304836079 73329341483 73381811093
16 73394370165 73282560306 73372505054
17 73393970566 73375609553 73386095913
18 73330005071 73375605797 73375562644
19 73279208872 73328880027 73400474994
20 73382687335 73322252185 73413584714
21 73327537150 73294412807 73385103672
22 73235592468 73306809428 73327243062
23 73363645243 73304195877 73279217601
24 73258644897 73317199828 73375616656
25 73413599889 73381892073 73385046745
26 73424727172 73319781001 73294127886
27 73328791286 73282328738 73387653456

Ebédbefizetés

MÁJUS HAVI EBÉDBEFIZETÉS

KÉSZPÉNZ:

Május 26-án /szerda/      8 – 12-ig és 13 – 16 óráig

Polgármesteri Hivatal Új épületének pénztárában (I. emelet)

ÁTUTALÁS:

Legkésőbb MÁJUS 28-ig!

TÁJÉKOZTATÓ

Az iskolai étkezés térítési díját átutalással is lehet rendezni.

Az adott hónap befizetési összegét a napközis nevelők küldik el a szülők részére.

Az átutalás összege a készpénzes pótbefizetés napjáig kell beérkezzen, kizárólag addig a napig fogadjuk el!

A kedvezményezett neve: GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

A kedvezményezett számlaszáma: 11742197-15392017-02130000

Az átutalás közleményében kötelező feltüntetni:

  1. a gyermek neve
  2. az iskola rövidítése (pl: WSÁI – Weöres Sándor Ált. Isk., FIÁI – Fekete István Ált. Isk., RFÁI – II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.)
  3. az osztály (pl: 3/c, 2/a, 5. o.)

A nem megfelelően indított utalás minden esetben visszautalásra kerül a fizető fél számlájára!

Az átutalással rendezett térítési díjak befizetéséről szóló számlákat a gyermekek iskolájában a napközis nevelőktől lehet átvenni.

Árváltozási tájékoztató

Elsősegély bemutató

A Magyar Imitációs Egyesület volt vendége iskolánk 4.b osztályának.

Fő profiljuk, hogy kisgyermek kortól használható tudást nyújtsanak olyan élethelyzetekben, amikor betegség, vagy baleset során ájult, sérült embereken kell segíteni.

A gyerekek nyelvén, őket bevonva olyan információk jutottak el hozzájuk, amelyekre – reméljük – soha nem lesz szükségük, de ha mégis, képesek legyenek arra, hogy a bajt felismerjék és helyesen kezelni tudják.

Köszönöm a résztvevő gyerekek nevében!

Tóthné Gyetvai Gertrúd, tanító

Tanév végi programok, rendezvények összesítése

Tisztelt Szülők!

A tanév végéig, májusban és júniusban a ránk váró feladatok és programok a következők:

Május 19. szerda: Idegennyelvi kompetenciamérés 6. és 8. évfolyamokon       

Május 25. kedd:  A 8.b osztály digitális munkarendben tanul jelenleg, ezért a holnapi mérésben nem vesz részt. A mérés pótlására jövő kedden kerül sor.

Május 26. szerda: Országos kompetenciamérés (matematika és szövegértés) 6. és 8. évfolyamokon

A kompetenciamérések napjain az érintett osztályoknak nincs egyéb órájuk.

Május 27-28. csütörtök, péntek: Tanulmányi kirándulások

Erre a két napra az itthon maradó tanulóknak felügyeletet biztosítunk, az ebédet egységesen lemondtuk.

Június 4. péntek: Gyereknap

Ezen a napon sem lesz ebéd, felügyeletet igény szerint biztosítunk.

Június 11. péntek: tanítás nélküli munkanap: ballagási előkészületek

A korábban március 31-ére hirdetett tanítási nélküli munkanapot erre a dátumra helyeztük át.

Június 12. szombat 10.00: ballagás

A vendégek számáról később születik döntés.

Június 14-15. hétfő, kedd:

Az utolsó két tanítási napon az első 4 órát tartjuk meg.

Ezeken a napokon pótoljuk a tanév folyamán elmaradt jutalomkirándulásokat.

Június 18. péntek, 18.00: Évzáró

A vendégek számáról később születik döntés.

Június 21-25.: Felsős kalandtábor

Június 21-25. és június 28. – július 2.: Alsós napközis tábor

Július 5-11.: Felsős nagytábor Sármelléken

 

Hajdú András
intézményvezető