
Kalandtábor


2011 óta újra megrendezték az ÉSZ-ÁSZ kupát, a Hankó István Művelődési Központban. Idén, 2023. március 22-én szerdán 15 órától 18 óráig 6 csapat küzdött meg egymással.
A verseny 8 fordulós volt közte egy szünettel. Mindenki kapott csokit, pogácsát, müzli szeletet és vizet is. A zsűri kedves és vicces volt. Az elején minden csapat bemutatkozott, hogy valamennyire megismerjük egymást, és ezután máris kezdődött a verseny. A feladatok között voltak iskolai, hétköznapi, rajzfilmes és zenei kérdések is. Versenyszámok közé tartoztak képrejtvények, kahoot, rajzfilm zene felismerés is.
A verseny nagyon jó hangulatban telt, mindenki sokat nevetett és nagyon jól éreztük magunkat. Az összes csapat remekül teljesített a versenyen.
A nyolcadikosok csapata II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bata Márton, Kovács Gergely, Kovács Dániel és Tordai Dávid.

Kimpián Noémi
A hagyományőrzés szellemében a 4. b osztályos gyerekek megemlékeztek a húsvéti ünnepről. Rendhagyó módon a locsolással indult a nap. A legszebb locsolóverset előadó kisfiú személyét titkos szavazással döntötték el a lányok.

A délelőtt folyamán lehetett kézműveskedni. A harisnyába kötött tojásokat különböző növényekkel – pitypang, zeller, ibolya – díszítették a gyerekek. A tojások szép színéről a főzővízbe tett cékla és hagymalevél gondoskodott. Végül a kész, megfőtt hímestojásokat szalonnával kenték be a diákok, amitől azok csillogó fényt kaptak.

Az ugró nyuszik és különböző madarak készítése is népszerű volt. Azonban a legnagyobb sikert az ötvösmunka kipróbálása aratta. Mindenki készíthetett magának szakember irányításával egy ékszert. A gyermekek élvezték a fúró, fűrész, reszelő s más speciális eszköz használatát. A végeredményből valódi ékszer készíthetők, ha a szülő később úgy dönt.

A szorgos munkában megéhezik az ember. Egy tradicionális étel, a tócsni, lapcsánka, medvetalp s még számos néven ismert finomság sült a sütőben, melyet fincsi limonádéval lehetett fogyasztani.

Külön köszönet illeti a programunkhoz csatlakozó szülőket, nagyszülőket, aki segítsége, közreműködése nélkül nem lett volna lehetőség a mozgalmas és színvonalas húsvétváró délelőttünk megvalósítására.
Pongó Tamásné
[dearpdf id="234553" ][/dearpdf]
[dearpdf id="234553" type="button"][/dearpdf]
[dearpdf id="234549"][/dearpdf]
[dearpdf id="234549" type="button"][/dearpdf]