Nagy Mátyás összes bejegyzése

Április 11. A magyar költészet napja

A magyar költészet napján 1.a osztályos tanulóink a városi könyvtárba látogattak. Előzetesen beszélgettünk arról, hogy miért ez a nap a magyar költészet napja, ki volt József Attila, hogyan élt, miért fontosak nekünk a versek, mit adnak nekünk és miért fontos, hogy erre felhívjuk a figyelmet ezen a napon.


A gyerekek nagy izgalommal várták, hogy megismerkedjenek egy „igazi”, kortárs költővel, Németh Róberttel, aki gyerekverseket is ír. Beszélgettek a versírás rejtelmeiről, témaválasztásról, a versek és a költő kapcsolatáról. Együtt elmondtak néhány közkedvelt gyermekverset, majd Maja és Iza elszavaltak egy-egy tavaszt köszöntő verset is.


A könyvtárba látogató osztályok közösen írtak verset ezen a napon, oly módon, hogy minden osztály csak az előző versszakát láthatta a versnek. Ezt a feladatot nagyon komolyan vette az 1.a osztály és sok gondolkodás után megszületett a mi versszakunk is, amit hozzátoldottunk a már meglévő szakaszhoz. Izgatottan várjuk, hogy milyen vers kerekedett a nap végére!

Csiszár-Szokoly Izabella osztályfőnök

Hónapról hónapra

Rajzszakkör

Dabasi vers- és prózamondó verseny

Március 20-ára a Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola hirdette meg a II. Tankerületi Versmondó Versenyt. Húsz alsó tagozatos kisdiákunk nevezett a versenyre. Tankerületi szinten több mint 160-an szavaltak, a kijelölt téma a tavasz volt.
Öröm és büszkeség iskolánknak, hogy ebből a népes mezőnyből Martin Zsófia 4.b osztályos gyerekünk a 3.-4. osztályos korcsoportban I. helyezést ért el.
Szeretettel gratulálunk Zsófinak!

Tóthné Gyetvai Gertrúd tanító