Nagy Mátyás összes bejegyzése

Veszprémben jártunk

Éppen egy éve, 2022-ben nyertük el az Állatorvostudományi Egyetem pályázatán az „Év Állatvédő Iskolája 2022” megtisztelő címet. A pályázattal a dicsőség mellé számos jutalmat is kapott iskolánk, ezek különböző programok keretében valósultak meg.


Az utolsó ilyen program a Veszprémi Állatkert látogatása volt május 30-án. Ezen a kiránduláson 44 alsó tagozatos diákunk vehetett részt. Az állatkert igazgatója, Török László és kolléganője köszöntötte a gyerekeket, majd pedig Csizmadia Károly, Károly bácsi, Veszprém legendás biológia tanára és a Veszprémi Állatkert zoopedagógusa kísérte körbe a gyerekeket a csodálatos parkban.


A gyerekek testközelből ismerkedhettek a pingvinekkel, fókákkal, gyűrűsfarkú makikkal és a lámákkal. Etethették a fókákat, a makikat, megsimogathatták a lámákat, és rácsodálkozhattak a pingvinek víz alatti gyorsaságára is! Igazán szerencsések azok voltak, akik a fókától puszit kaptak az öklükre, és akiknek a makik egy-egy finomabb gyümölcsdarabért a vállára csücsültek!


Köszönjük iskolánk alapítványának, hogy támogatást kaphattunk a buszköltséghez, az állatkert vezetőségének, hogy ennyi extra élményben részesítette tanulóinkat, és Károly bácsinak a rengeteg információt, amit átadott a gyerekeknek látogatásunk során. Egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk!

Csiszár-Szokoly Izabella, tanító

HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ VÁROSI ÖSSZEFOGÁSSAL

2023. május 13-án került sor a Gyömrői Fekete István Általános Iskola szervezésében a városi helytörténeti vetélkedőre.

A verseny a mostoha időjárás ellenére is megrendezésre került.

A csapatok sokféle, érdekes feladat megoldásával, akadályverseny keretén belül mérték össze tudásukat. Újra lehetőség volt, hogy a feladatlap megoldása során a gyerekek használhattak okos eszközöket, könyveket.

A versenyen minden gyömrői iskola két csapatot indíthatott.

Első helyezett a Gyömrői Fekete István Általános Iskola „Többsejtű eukarióták” csapata lett, második helyen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola „Ferencesek” csapat végzett, harmadik helyezést pedig a Gyömrői Fekete István Általános Iskola „Fekete sereg” csapata ért el. Gratulálunk!

Az eredményhirdetés után minden résztvevőt és segítőt vendégül láttunk a tó partján.

A verseny sikeres lebonyolítása érdekében sokan fogtunk össze, ezért köszönettel tartozunk a Monori Tankerületi Központnak, Gyömrő Város Polgármesteri Hivatalának, a Hankó István Művészeti Központnak, a Gyömrői Tájháznak, a Gyömrő Városi Könyvtárnak, a Gyömrői Horgász Egyesületnek, a Hajnal Egyesületnek, a Gyömrő Gyöngye vállalkozásnak, a Rákóczi Szövetség gyömrői szervezetének és a Fekete iskola alapítványának.

Köszönettel tartozunk a gyerekeket felkészítő pedagógusoknak, és azoknak is, akik a verseny lebonyolításában részt vettek, vagy bármilyen formában támogatták annak megvalósulását.

Segítséget nyújtottak:

Molnár Eszter, Szabó Gerda, Szekeres Zoltán, Molnár-Varga Bianka, Hajdú András, Tóth Zoltán, Tölli László, Bajnóczy-Kovács Edina, Szabó Zsolt, Árkosi Brigitta

Hagyomány teremtődött, reméljük, jövőre újra megrendezésre kerülhet a vetélkedő!

Tóth Mátyás és Petróné Petrovánszki Anita
szervező pedagógusok