Nagy Mátyás összes bejegyzése

Janikovszky Éva kiállításon jártunk

Idén ősszel is sok érdekes programmal várja a gyerekeket a Gyömrő Városi Könyvtár. Ezek közül mi most a Janikovszky Éva kiállítást választottuk. A 4.a osztályos tanulók a kiállítás megnyitó napján rögtön elsőként érkeztek a megnyitóra.

Janikovszky Éva nevét minden gyermek ismeri, ha máshonnan nem az Égig érő fű c. ifjúsági filmből, ami az írónő Málnaszörp és Szalmaszál c. regényéből született.

A könyvtári kiállításon láthattuk Janikovszky Éva okleveleit, kitüntetéseit, olvashattunk életének különböző alkotói korszakairól, a kezdetekről, láthattuk Mercedes nevű írógépét, amihez egész életében ragaszkodott és találkozhattunk Bertalannal és Barnabással, a két iker dakszlival, akiket a gazdáik mindig összekevertek.

Az interaktív kiállításon a gyerekek kérdéseket kaptak, mely kérdésekre önállóan kellett megtalálniuk a választ a kiállítás alapján. Ezt a kutatómunkát nagyon élvezték a negyedikesek.

Köszönjük a meleg fogadtatást, a színvonalas kiállítást, a sok új információt és az izgalmas foglalkozást!

Csiszár-Szokoly Izabella osztályfőnök 4.a

Kitűnők kirándulása a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Szeptember 12-én az alsó tagozat 3. és 4. évfolyamának kitűnő tanulóival utaztunk Budapestre.


8-kor indultunk, ezért a reggeli csúcsforgalom visszafogott tempójában jutottunk el az Állatkertig. Elmentünk a nagytóhoz, ahol a pelikánok és kárókatonák társaságában fogyasztottuk el a tízórait. Az időjárás nyárias volt, ezért szívesen vettük a növények számára kihelyezett locsolóberendezések hűsítő zuhanyát.

A körsétánk egyik fő élménye a fókashow volt, itt folytathattuk a zuhanyzást a fókák jóvoltából. Végül, hogy kipihenjük a sok nézelődés, gyaloglás fáradalmait, a Korallzátony játszótéren kötöttünk ki, ahol pedig jégkrémmel hűsítettük magunkat.

Sok mindent láttunk, de sajnos nem jutott idő mindenre, maradt legközelebbre is látnivaló.

Drégelyi Eszter

Nyári tábor Magyarkúton

Ebben a tanévben tanáraink Magyarkútra vittek minket táborozni. Az Agórától indult a buszunk. Hamarosan megérkeztünk a magyarkúti szálláshelyünkre. Miután berendezkedtünk a faházainkban, lementünk fürödni a Dunához. A kellemes fürdőzés után egy kis séta és vonatozás sem ártott a fáradt csapatnak. Megvacsoráztunk és jóllakottan késő estig szaladgáltunk, játszottunk az udvaron. Este tanáraink egy izgalmas kvízjátékkal leptek meg minket.

Másnap az egyik szobatársam – aki történetesen a saját testvérem – reggel hatkor nem csak minket, hanem az egész tábort felkeltette kissé túl hangosra sikeredett „Jó reggelt!” kiáltással. Biztosan mindenki „nagyon örült” neki.

Reggeli után célba vettük a visegrádi bobpályát és kalandparkot. Először átkompoztunk a Duna túloldalára, majd jó sokat sétáltunk, és végül két bácsi két minibusszal elszállított minket a bobpályához. Nagyon jól szórakoztunk a bobozás közben és izgalmas volt a kalandpark is.

Este sötétben számkeresős játékot játszottunk, majd nagy nehezen lefeküdtünk aludni.

Szerda reggel visszarepültünk a középkorba hála egy lovagi tornának. A fárasztó küzdelem után újra meglátogattuk jó barátunkat, a Dunát. Ezután egy kellemes esti túrát tettünk a kilátóhoz.

Másnap reggel zuhogott az eső, így aznapi terveinknek kicsit keresztbe tett az időjárás. A Szondi Központban sok érdekességet hallottunk Szondi György hősi tettéről és Drégelypalánk váráról. Közben új barátokra tettünk szert: kisbékákat találtunk a központ udvarán. A várhoz ugyan nem mentünk fel a sár miatt, de helyette egy barlangba látogattunk és egy minitanyán állatkákat néztünk meg.

Ez az este is ugyanolyan hangulatosan és vidáman telt, mint a többi.

Pénteken sárkányhajóztunk, amit szerencsésen megúsztunk és kijutottunk a partra. De itt sem fogyott el a móka. Vácon feladványokra válaszoltunk, és különböző helyszínek, emléktárgyak után nyomozgattunk, mint Sherlock Holmes.

Utolsó esténken Just Dance-eztünk és jókat nevettünk. Bemutattuk lovagi pajzsunkat és a tábori élményeinket megjelenítő verseinket. Mindenki nagyon kitett magáért.

Utolsó napunk reggelén mindnyájan kókadoztunk a melegtől, de még így is szívesen kerestük a tojásokat a játékban. Az ízletes ebéd után elbúcsúztunk házainktól és vendéglátóinktól. Buszra szálltunk és elindultunk hazafelé. Amint megérkeztünk, fáradtan és nagy nehezen elköszöntünk egymástól, majd utunk otthonunkba vezetett.

Felejthetetlen volt az első ottalvós táborom, és szerintem minden táborozó így gondolja. Remélem, jövőre is lesz ilyen program. Köszönjük Réka néninek, Adrienn néninek, Tercsi néninek és Nóra néninek a sok szervezést és az élménydús kalandokat.

A nyári pihenés után jó sulikezdést kívánok mindenkinek!

Olasz Cecília 6.b