Kutatók éjszakája

A hetedik évfolyammal szeptember 26-án – Erika néni és Gábor bácsi kíséretével – az Eötvös Lóránt Tudományegyetemet látogattuk meg, ahol az intézmény diákjai mutattak nekünk érdekesebbnél érdekesebb kísérleteket, amelyekből néhányat mi magunk is kipróbálhattunk.

A fizika tanszék bemutatóján voltak kísérletek száraz jéggel, vízzel, tűzzel, levegővel, folyékony nitrogénnel és árammal. Én abban a bemutatóban vettem részt, amikor a kezünket „felgyújtjuk”. Ezt úgy kell elképzelni, hogy öngyújtó töltő gázt belefújtak mosogatószeres vízbe, a habot belemertük a kezünkbe és azt egy ottani diák felgyújtotta, így „égett” a kezünk. Nekem ez volt a kedvencem az összes közül.

A kémia tanszék bemutatóján különböző színekben világító, folyékony anyagot „kevertek” a bejáratnál. Távolabb nem newtoni folyadékkal játszhattunk (ezt egyébként otthon is el lehet készíteni kukoricakeményítő és víz megfelelő arányú keverékéből). Az egyik asztalnál folyékony nitrogénbe „áztatott” popcorn-t ettünk, amitől fehér gőzt fújtunk ki az orrunkon.

Ezek után átmentünk egy másik épületbe, ahol megnéztünk egy múzeumot az élet kialakulásáról. Ez volt a biológia tanszék Biológiai és Paleontológiai Gyűjteménye. Ennél a résznél az első egysejtűektől a telepes testfelépítésű szivacsokon át a valódi szövetekkel rendelkező állattörzseken át fedezhettük fel az evolúció állomásait egészen a ma élő emberig. Itt láttunk egy különleges folyadékban (formalinban) tárolva elhunyt élőlényeket, illetve szerveket pl: kutya kölyköket, szétboncolt vemhes patkányt, emberi agyat, rókaszívet valamint csontvázakat, kitömött állatokat is megszemlélhettünk.

Összességében egy nagyon jó program volt és szívesen mennék még egyszer.

Csík Tamara, 7.b

Vélemény, hozzászólás?