Kutatók Éjszakája

A csapat pénteken kora délután indult a Kutatók Éjszakája programsorozatra.

Utaztunk vonattal, metróval, villamossal. Úticélunk az ELTE TTK épületegyüttese volt, azon belül is először a földrajzi részleg. Hamarabb érkeztünk, mint a programunk időpontja, így egy kicsit várakozni kellett, de megérte. Egy előadó terembe mentünk, ahol dr. Harangi Szabolcs egyetemi tanár élvezetes, vicces, interaktív előadást tartott nekünk a vulkánokról. Kihívott néhányunkat maga mellé és beosztott valamilyen munkára, például: terepi vulkanológus, szeizmológus, időjós…, mivel egy vulkánkutató-csoportot alakítottunk, akik észleltek egy kukoricaföldben mindjárt kitörő vulkánt. Nem csak a kint levők vettek részt a munkálatokban, hanem a padban ülők is. Sok megfigyelés és együtt gondolkodás után az előadás csúcspontjaként kitört a vulkánunk. Kiderült számunkra, hogy nem kell feltétlenül hegy egy vulkánhoz/ vulkánkitöréshez. Látványos volt az asztalon „kitörő” vulkán is, melyet előadónk egy kémiai kísérlettel szemléltetett.

Remek élményekkel a hátunk mögött elindultunk az egyetem kémiai részéhez, ahol sajnos nem tudtunk konkrét előadáson részt venni, mert rengetegen voltak, de lent a földszinten számtalan kísérlet volt, amiket megnézhettünk és ki is próbálhattuk. A diákok (azaz mi) szabad utat kaptunk. Voltak fizikai kísérletek is, például: égethettél habot a kezeden. A kémiai részlegen megnézhettük például, hogy hogyan tartósítják a fűszereket, azt is megtudhattuk, hogy hogyan használhatjuk tovább, erősebb fénnyel a világító karkötőket.

Nagyon jó volt minden program. Ezek után visszamentünk a Keleti pályaudvarra és indultunk is vissza, Gyömrőre.

Jövőre gyertek sokan, ígérem nagyon jó lesz!

Simon-Kovács Boglárka

Vélemény, hozzászólás?