Rendőrségi kutyás bemutató

2022. júniusában vehettük át az Állatorvostudományi Egyetemen az Év Állatvédő Iskolája 2022. címet. A megtisztelő cím mellé négy ajándékot is kapott iskolánk, amik nem egyebek, mint négy különleges program. Ezek közül az egyiket szeptember 23-án élvezhették tanulóink az iskola udvarán. Az első program nem egyéb volt, mint egy különleges rendőrségi kutyás bemutató, mely program keretében négy megyéből 12 rendőr és 4 speciálisan képzett kutya érkezett hozzánk. A látványos bemutatót mind az alsó tagozaton, mind pedig a felső tagozaton bemutatták a kutyusok és vezetőik. Megtudhattuk, milyen tulajdonságokra van szüksége egy kutyának ahhoz, hogy a rendőrség munkáját segíthesse, milyen komoly tanulási folyamat eredménye az, hogy minden körülmények közt jól teljesítsenek, és azt, hogy a kutyusoknak minden zavaró körülmény mellett is állniuk kell a sarat, fel kell ismerniük a helyzetet és maradéktalanul szót kell fogadniuk a vezetőiknek.

A bemutató után a gyerekek kérdezhettek, beülhettek a rendőrautókba és megsimogathatták a rendőrkutyákat.

Nagy élmény volt a tanulóink számára ez a program. Köszönjük, hogy részünk lehetett benne!

Csiszár-Szokoly Izabella, tanító

Vélemény, hozzászólás?