Nyári tábor

Élménybeszámoló

Nyári táborunknak az idén Cserhátszentiván adott otthont. 41 gyermekkel és négy kísérő pedagógussal indultunk útnak Gyömrőről.

A tábor ideje alatt igyekeztünk minél több programot, kézműves foglalkozást, kirándulást szervezni a gyerekek számára.

A hét során mindvégig a jókedv, a vidámság volt jellemző. Az önfeledt szórakozás, a kötetlen beszélgetések, az érdekes programok biztosították a kellemes kikapcsolódást a gyermekek számára.

Nehéz pár pillanatot kiemelni egy ilyen eseménydús hétből, mert annyi érdekes, vicces és kedves dolog történt a hat nap alatt.

 

Gyerekszemmel:

„Nagyon tetszett ez a tábor! Tetszettek a házak, hogy takarosak, otthonosak! Nagyon jók voltak a kaják és a programok! Nagyon jó volt mikor felmentünk a várhoz, mert jó volt a kilátás, szép volt a vár, jó képeket csináltak rólam.

Tetszett az Isten tenyere kilátó is, a baj csak az volt, hogy az isten háta mögött volt és mire felértünk meghaltunk! Másnap strandolni voltunk és very jó volt! Nagyon vicces volt mivel állandóan leestünk/lelöktek.

 

Pénteken szabadulószobában voltunk, ami nehéz és jó volt, de nem jutottunk ki, ha nem segítenek és adnak plusz időt. Aztán ettünk akkora fagyit, mint a fejünk. J

Majd este felmentünk a Kéz kilátóhoz megint naplementét nézni, SZÉP VOLT!

Szombaton otthon voltunk, játszottunk ilyen köpködőset, nagyon jó volt!

Nagyon tetszett ez a tábor!”

„A kedvenc programom az volt, amikor felmentünk a „Kéz kilátóba” nézni a naplementét, amiből én mondjuk semmit nem láttam, de nagyon jó volt, egészen sötétedésig voltunk.

Végül elindultunk a sötétbe le a dombon csak a világítós karkötők világítottak. Én végig videóztam az utat, szerencsére, mivel kétszer is elestem elég rendesen.

A másik legjobb program az a strand volt, ami nem volt túl bőséges a medencékből, de ami volt az eléggé fullos. Volt egy felfújható akadálypálya a vízen, amin megismerkedtünk 3 fiúval, akik nagyon pacekok voltak. IMÁDTAM J

Ezen kívül voltunk még: szabaduló szobában, túrázni, parasztolimpia (ahol nyertünk), sütés.. és még sok más.

Nagyon jó volt összességében!”

 „Azért tetszett ez a tábor, mert soha nem tudtam unatkozni. Mindig volt valami foglalkozás. Az ételek is finomak voltak.”

„Nekem a strand tetszett a vízi pálya miatt. A második soron következő kedvenc esemény az a túra, azok közül is, amikor felmentünk este az Isten kezébe.

Maga a tábor nagyon jó volt, mert kipróbálhattam a jurtában alvást.”

„Nagyon jól telt az összes nap, szereztem barátokat. Az Isten tenyere kilátó nagyon szuper volt, az esti túrát is imádtam! A strandon nagyon jól mulattunk, az akadálypálya tetszett. A túrák igaz nagyon fárasztóak, de szuperek voltak!

A süti versenyen megtapasztaltuk milyen csapatban dolgozni és én imádtam!

Egyszóval, IMÁDTAM EZT A TÁBORT!”

„Nagyon tetszett minden. A kedvenc napom a csütörtök volt, amikor strandoltunk. A strandon először nem mertem átmenni a felfújható akadálypályán, de végül végig mentem. A második kedvencem péntek este volt, a Kéz kilátónál. Tetszett a hosszú túra is, de viszont elfáradtam. Imádtam a kókuszgolyó készítést is. Egy szónak is száz a vége, IMÁDTAM az egész hetet!”

„Az tetszett a legjobban a táborba, hogy strandoltunk és jó volt az akadálypálya. Nagyon jól éreztem magam a barátokkal.”

„Nagyon tetszett ez a tábor, mert:

  • jó volt a közösség,
  • nagyon tetszett a szállás,
  • a kaja is ízlett (nagyon),
  • a túrák nagyon jók voltak (Igazából a naplementés volt jó nagyon!),
  • a strand is jó volt,
  • a szabadulószoba nagyon ötletes volt,
  • a fagyi ISTENI volt,
  • a sütisütő verseny nagyon jó volt és a dagasztós is,
  • ez a tojásos vetélkedő micsoda is teccet,
  • jó, hogy aludhattunk fél 9-ig,
  • nagyon jó volt, hogy a tanárokkal ilyen jókat lehetett beszélgetni,
  • Éva néniékkel való röpizés is NAGYON fain volt. ENNYI!! ”

„Az volt a legjobb a táborban, hogy olyan helyekre jutottam el ahova egyébként sosem.
Olyan dolgokat próbáltam ki, amiket eddig még sose. Olyan autentikus helyen laktam ahol nem sokan. Az új élmények tették széppé a tábort.”

 „Nekem nagyon tetszett az egész táborban, hogy ilyen sok helyre mentünk. A kedvencem még is az volt, amikor átalakítottunk egy szöveget és nem szabadott egymásra köpni, meg még amikor sütit sütöttünk. Szerintem életem egyik legjobb tábora volt! És hát persze amikor elmentünk strandra és ugráltunk. J

„Jó volt a strandolás, főleg az akadálypálya. Tetszett a szabadulószoba, örülök, hogy kijutottunk. A Kéz kilátóról jó volt nézni a csillagokat. Jók voltak a játékok és a parasztolimpia. Vicces volt sütit készíteni. Jó volt a szállás, tetszett a sok sport, játék lehetőség: röplabda, pingpong, tollas. Finomak voltak az ételek, szuper volt a kenyérlángos. DE A LEGJOBB A TÁRSASÁG!”

 „Nagyon jó volt, hogy hajnalban beszélgettünk. Nagyon jó volt, hogy jók voltak a szobatársaim.”

 „Az volt a kedvenc emlékem, amikor Nórika iszonyatosan nagyot esett kétszer is, de mindenki szakadt a röhögéstől aztán folytattuk a bohóckodást.”

„A kedvencem az volt, amikor belöktük egymást a medencébe a strandon.”

„Az egész hét nagyon jól telt. Nagyon tetszett a strandolás. A túra is jó volt, de fárasztó. Nagyon menő volt a naplemente. Vicces volt, amikor sötétben mentünk haza.”

„Nagyon jó volt, amikor mi voltunk az éjszakai őrök és hajnalig fent voltunk.”

„Imádtam a strandot, Hollókőt, az embereket, ezt az egészet. Minden pillanatát imádtam!”

Legjobb élményem a táborban, hogy egész héten a barátnőimmel voltam. Sokat túráztunk, de legalább együtt halhattunk meg. Volt, hogy bedepiztünk (az oka nem publikus), de ettől függetlenül jó volt.

„Kedvencem az volt, amikor megmásztuk a hegyet, és a szabad ég alatt feküdve vártuk, hogy sötét legyen. Szerettük a kimerítő túrákat. Az esték is nagyon jók voltak, sokat beszélgettünk. Jó volt a tanárokkal beszélgetni és röpizni, élvezetes volt.

A strandolás is jó volt, akkor is, ha néhány társunk nem tudott bemenni, mert sellővé váltak volna.”

„Nekem nagyon tetszett az egész tábor, de főleg az, amikor felmentünk a kilátóhoz naplementét nézni! Nagyon hangulatos volt. Lefelé menet volt a legjobb. Összevissza estünk a barátaimmal. Nagyon jó volt a fürdés is. Az esték is jók voltak, mert nem volt akkora szigor.

Nekem nagyon tetszett ez a tábor, jövőre is jövök! J

VIDEO

Vélemény, hozzászólás?